2021. október 23., Gyöngyi
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Milyen hatással van az elektrifikáció a futárcégekre?

Az autógyártás elektromos átállása mellett annyi piaci szereplő elkötelezte már magát, hogy nemigen van visszaút. De mi a helyzet a futárcégekkel, a szállítmányozással vagy a fuvarozással? Nekik is követni kell a trendet, az olyan óriások, mint az UPS vagy az Amazon, már el is indultak az úton.

Az Indusrty Week egy előbbiekhez képest pöttöm, de Kanadában jelentős futárcéggel, a GoForral készített interjút annak apropóján, hogy a vállalkozás frissen kötelezte el magát az elektromobilitás mellett. A beszélgetést az autopro.hu szakportál szemlézte.

Brad Rollo, a GoFor vezérigazgatója az interjúban elmondta, hogy a futárcég dolgát három feltétel könnyíti meg jelentősen, ha elektrifikálásról van szó.

Egyrészt a megfelelő, zöldülés mellett szintén elkötelezett partnerekkel kell szövetkeznie, majd összehangolt programmal kell belevágniuk a folyamatba. Másrészt fontos, hogy nagy választék legyen elektromos furgonokból, kisteherautókból a piacon. Harmadrészt nélkülözhetetlen, hogy sikerüljön kiválasztani a legmegfelelőbb járművet az adott feladathoz.

Az elektromos átállást a szállítmányozási, fuvarozási, futárszolgáltatási szektor sem kerülheti el Fotó: Shutterstock.com

Rollo azt sem rejtette véka alá, hogy a zöldebb megoldás a futárcégeknek hosszú távon olcsóbb és hatékonyabb is. Spórolhatnak az üzemanyagon, a flotta karbantartásán, és villanyflotta üzemeltetése esetében a sofőrjeiket is könnyebb megtartaniuk az egészségesebb munkakörnyezetnek köszönhetően.

A GoFor-vezér egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a kezdeti beruházás viszont nagyon drága.

Az azonos kategóriákba tartozó járművek közül az elektromos kivitelnek ugyanis még mindig sokkal magasabb az ára, és a saját töltési infrastruktúra kiépítése is nagy költségekkel jár.

Az utóbbi, beruházást nehezítő tényezőkkel kapcsolatban hozzátette a szakember, hogy valószínűleg idővel megszűnnek problémának lenni, tehát az elektromos átállás útján előre haladva az infrastruktúra később már adott lesz, és az e-autók ára is csökkenni fog.

Neked ajánljuk
Kiderült, hogyan gondolkodnak a hazai villanyautósok A szállítmányozás vízre vagy vasútra terelése nélkül nem teljesíthetők a klímacélok Kapszulákból származó kávézacc táplálja a pannonhalmi levendulamezőket A globális felmelegedés több vesebetegséghez vezethet Nem elég megvenni, használni is tudni kell az energiatakarékos gépeket
Tovább a forrásra: autoporo.hu
Vissza
Hírfolyam