2021. szeptember 26., Jusztina, Pál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Használni fogja a visszapillantó fölé szerelt kamerát a Tesla

A Tesla Autopilot eddig a kormányon mérhető nyomatékból állapította meg, tényleg ül-e valaki a volánnál az önvezető funkció alkalmazása közben, de sajnos többször bebizonyosodott, hogy ez a védelmi rendszer átverhető. Mégis beveti tehát a cég a befelé néző kamerákat – szigorúan biztonsági okokból.

A Model Y és a Model 3 eleve tartalmazza a szükséges technikát: fel lett szerelve befelé néző kamerákkal, ám ezeket eddig az autó nem használta arra, hogy a bent ülők viselkedését figyelje.

Ez mostantól másképp lesz:

a cég bejelentése szerint a tükör fölé szerelt kamera mostantól képes lesz érzékelni, ha a sofőr nem figyel az útra, miközben az Autopilot funkciót használja.

A Tesla Model 3 Fotó: Courtesy of Tesla, Inc.

Remélhetőleg így el tudják majd kerülni az olyan baleseteket, amelyek mögött az utóbbi időben rendre az Autopilot felügyeletmentes használatát feltételezték.

A Tesla ugyanakkor azt is jelezte, hogy

a kamerák által így szerzett adatok az autón belül maradnak, és hacsak erre a felhasználótól külön engedélyt nem kap az autó, még felvétel sem készül 

– hangsúlyozza a hírt közlő Totalcar.

Neked ajánljuk
Budapestre is megérkezett a Tesla Model Y Mutatjuk a 2020-as hazai energiamixet Jeff Bezos az űrig ment, hogy felismerje, mi forog kockán Még lehet jelentkezni a kéktúrázás napjára Egy hétig New Yorkban minden a klímáról szól
Tovább a forrásra: totalcar.hu
Vissza
Hírfolyam