2022. július 6., Csaba
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Úthasználati díjat vezetne be Budapesten a Levegő Munkacsoport

A közösségi közlekedésre érvényes felnőtt havi bérlet árával nagyjából megegyező mértékű, napi 500 forintos úthasználati díjat kellene bevezetni a fővárosban a Levegő Munkacsoport szerint. A szervezet egyfajta Budapest-matricát képzel el, amelyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. meglévő kamerarendszereivel lehetne ellenőrizni.

Egy ilyen mértékű díjfizetési kötelezettség már érdemben csökkentené a gépjárműforgalmat Budapesten, javulna a levegő minősége, ugyanakkor a közösségi közlekedésre még nem hárulna elviselhetetlen többletteher. Ráadásul a Budapest területére belépő járművekre kivetett napidíj elő tudná készíteni a Levegő Munkacsoport által már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is – idézi a civil szervezet közlekedési témafelelősét, Vargha Mártont a 444.hu cikke.

Reggeli forgalom a fővárosban, a Szilágyi Erzsébet fasor és a Krisztina körút kereszteződésében 2015. november 5-én Fotó: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

A Levegő Munkacsoport petíciót is indított a témában, amellyel azt akarják elérni, hogy a főpolgármester készíttessen megvalósíthatósági tanulmányt a fővárosi útdíj bevezetéséről – írja a hírportál.

A tanulmány arra is terjedjen ki, miként lehet az útdíjból keletkező bevételeket a rászorulók segélyezésére és a környezetbarát közlekedés támogatására fordítani – hangsúlyozza a petíció kiírása.

Neked ajánljuk
Átadták a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre Több mint 1500 zsák szemét gyűjt össze a III. Tisza-tavi PET Kupán Péntek Csaba: A hamburgered ára A siker titka vidéken, 20. rész – Keresztyén manufaktúra (videó)
Tovább a forrásra: 444.hu
Vissza
Hírfolyam