2021. november 27., Virgil
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Zöld irányok az európai közlekedésben

19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid autó van forgalomban a hazai utakon, azaz mostanáig összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon. Az E.ON Hungária-csoport számításai szerint pedig tíz éven belül akár meg is tízszereződhet a számuk.

A teljesen elektromos autók száma csak idén októberben mintegy 6 százalékkal nőtt itthon a pályázati lehetőségeknek köszönhetően – mutatott rá a tendenciára az energiavállalat az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az újautó-értékesítésben európai szinten is jelentősen nő az elektromos autók aránya, 2021 szeptemberében az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos meghajtású, ami az egy évvel korábbinak éppen a duplája.

A Magyarországon értékesített új autók között 5 százalék volt az aránya a villanyautóknak, ezzel kitűntünk Kelet-Közép-Európa országai közül

a közlemény szerint. A világpiacon egyenesen trendfordulóról beszélhetünk: a 2020-as volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).

Az első budapesti közösségi, elektromos robogókat megosztó szolgáltatás bemutatója 2018. május 31-én volt a Városligetben. A rendszer az E.ON támogatásával működik Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az E.ON a magyarországi nyilvános töltőhálózatról vett áram mennyisége alapján azt is megállapította, hogy hazánkban 42 millió kilométert tettek meg nyilvános töltésekkel az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna szén-dioxid kibocsátását előzték meg.

Az energiavállalat felhívta rá a figyelmet, hogy az elektromos autózás dinamikus terjedését csak a töltő-infrastruktúra fejlesztésével lehet fenntartani, és nagy szükség van otthoni, valamint munkahelyi töltőállomások kialakítására.

A cég szerint a mindennapjainkat egyre inkább az elektromos mobilitás fogja meghatározni, míg a nehézgépjárművek esetében a hidrogénes technológiák elterjedésére lehet számítani.

Az E.ON Hungária-csoport azon dolgozik, hogy zöldebbé tegye az otthonokat, vállalkozásokat és városokat, miközben saját károsanyag-kibocsátását is meg kívánja felezni 2030-ig, hogy aztán 2050-re elérhesse a karbonsemlegességet.

Neked ajánljuk
Csütörtökig várja az érdeklődőket az Automotive Hungary Elektromos csuklós buszt tesztelnek a Zöld Busz Mintaprojektben A siker titka vidéken, 1. rész - A zánkai Gyógynövény-völgy (videó) Elválnak a felmelegedés miatt a hűségükről ismert albatroszpárok? (videóval) Új eszköz segíti a természet helyreállításán fáradozókat
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam