2022. május 26., Evelin, Fülöp
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Teljesen elektromos sétahajó szeli a Jangce vizét

Bár a jelenlegi akkumulátortechnológia még nem teszi lehetővé a több ezer kilométeres elektromos vízi utakat, de ahhoz már nem kell lehetetlenül sok akkumulátorcellát beszerelni, hogy egy hajó két folyó- vagy tópart között ingázhasson oda-vissza, ráadásul a 20 perces be- és kiszállás alatt tölthet is a jármű.

Így aztán először a kompok között jelentek meg teljesen elektromos fejlesztések, majd Kínában elkezdték feszegetni a határokat, és nemrég olyan folyami hajót bocsátottak vízre, amely akár 1300 utast is képes elszállítani 100 kilométeres távolságra.

A sétahajózásra használt jármű 100 méter hosszú, 16,2 méter széles, és egy 7500 kilowattórás kapacitású akkumulátorral szerelték fel, ami 100 erősebb villanyautó akkumulátorkapacitásának felel meg.

A világ legnagyobb elektromos sétahajójának első útja a Jangcén Forrás: CCTV Video News Agency/YouTube.com

A Jangce folyón közlekedő Jangce Folyó Három Szurdok Gát 1 nevű személyszállítót 23,66 millió dollárból fejlesztették, és valóban zéró a kibocsátása, ugyanis a kikötőben a névadó vízerőmű által termelt energiával töltik 

számolt be róla a villanyautosok.hu szakoldal az electrek.co cikke alapján.

2022 januárjában volt a villanyhajó első sikeres próbaútja, bár az utasok kényelmét szolgáló berendezések csak később kerültek a helyükre. Március 29-én tartották a hajó első hivatalos útját.

A világ legnagyobb, kínai gyártású, teljesen elektromos sétahajója 2022. március 29-én megtette első hivatalos útját a Jangcén Fotó: Zheng Jiayu/VCG via Getty Images

A hivatalos számítások szerint az elérhető hatótáv 530 tonna dízelolaj elégetésének elkerülését teszi lehetővé, és évente 1660 tonnával csökkenti a károsanyag-kibocsátást.

Neked ajánljuk
Új óriásszalamandra-fajra bukkantak Kínában (videóval) A helytelen földhasználat és az aszályok is növelik az Irakot sújtó porviharok gyakoriságát Évtizedek óta küzdenek a szeméttel a Maldív-szigeteken Újbuda sem maradt új Bubi-állomások nélkül Környezetszennyezés = elhízás?
Tovább a forrásra: villanyautosok.hu
Vissza
Hírfolyam