2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Évente kétszázezer embert érnek el a nemzeti parkok nevelési programjai

Évente mintegy 200 ezer embert érnek el a nemzeti parkok környezeti nevelési programjai, az igazgatóságok országszerte 15 erdei iskolát is működtetnek – ismertette az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára kedden a Kis-Balatonnál.

Rácz András az első kis-balatoni építőtábor Diás-szigeten tartott bemutatásán arról beszélt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), valamint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő területeken 14–18 éves diákoknak biztosítanak elfoglaltságot ezekben a napokban. 

A nemzeti parkok főtevékenységük, a védett területek természetvédelmi kezelése mellett kiegészítő feladatként nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre is, amelyek helyszínei közé tartoznak az erdei iskolák.

Szabadics Zoltán, a táborozóknak helyet adó zalaszabari Holnapocska Tábor alapítója kifejtette: a múlt héten kezdődött tíznapos építőtáborban 25 diák vesz részt. A résztvevők az Alföldtől Érden át Győrig sok helyről érkeztek a térítésmentes táborba, ahol az egykori építőtáborok mintájára, de valódi munkát végezve, értéket teremtve tölthetik el napjaikat.

Fekete István-emlékhely a Diás-szigeten Fotó: Georgina Szabo/Wikimedia Commons

A Diás-szigeti Fekete István Emlékháznál dolgozó diákok körében Rácz András államtitkár arról is beszélt, hogy a nemzeti parkok által országszerte működtetett 15 erdei iskolában – amelyek közül kettő óvodásokat is fogad – évente mintegy 10 ezer gyermek táborozik.  A most zajló kis-balatoni építőtábor kapcsán kifejtette, hogy

a 14–18 éves, „számítógép mellett szocializálódó” korosztály tagjai a gépek mellől felállva a természetben tölthetik el hasznosan a napjaikat. 

Gaál Róbert, a Nyuduvizig igazgatója elmondta: az építőtáborban részt vevő diákok az elmúlt héten négy helyszínen tevékenykedtek. Többek között a töltéskorona javításával, a Kányavári-szigeten lévő fabútorok és játékok rendbetételével, illetve egy zsilip melletti kezelőépület gondozásával foglalkoztak.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója úgy fogalmazott, hogy a Diás-szigeten végzett munkálatok mellett más feladatokat is biztosítani tudnak a táborozóknak. A későbbiekben a túraútvonalak megtisztítása, a jelzéseinek festése vagy madárodúk készítése is tevékenységeik között szerepelhet.

A BFNPI Tihanyban és Bakonybélben tart fenn erdei iskolát, ahol 2000-2600 vendégéjszakát regisztrálnak évente. Összesen azonban hozzávetőlegesen 18 ezer gyereknek nyújtanak környezeti nevelést ezen a két helyen – tette hozzá Rácz András.

Neked ajánljuk
A természet kincsei a Tihanyi-félszigeten Gyűjtsük Európával együtt az életjeleket Macskátlanítanának egy új-zélandi települést Gombából táskát? Baraksó Alexandra szerint lehetséges! Lézerekkel bombázza a Földet a NASA új műholdja
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam