2019. február 18., Bernadett
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Már képzik a fenntartható jövő mérnökeit

Az Európai Unió elkötelezte magát a körforgásos gazdaságra való átállás mellett, amelynek egyik sarokköve a hulladék keletkezésének megelőzése. Ennek érdekében a tagállamok hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereinek egyre szigorodó elvárásoknak kell megfelelniük, és mind több újdonsággal, technológiai fejlesztéssel kell megismerkedniük.

2018-ban is elindul az NHKV Zrt. szakmai támogatásával létrejött hulladékkezelési és -hasznosítási szakmérnökképzés. A vállalat a 2018 szeptemberében induló 10 hónapos képzést a tavalyi évhez hasonlóan a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Környezettudományi Intézetével és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetével közösen szervezi.

A szakmérnökképzés célja, hogy a hulladékfeldolgozó üzemek, szaktanácsadó intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, szakigazgatási intézmények hulladékgazdálkodással foglalkozó munkatársai feladataikat jobb, szakszerűbb módon láthassák el.

A második alkalommal meghirdetett hiánypótló szakmérnökképzés biztosítja azon – műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági – ismeretek megszerzését, amelyek a hulladékkezeléssel és -hasznosítással kapcsolatos feladatok szakszerű ellátásához szükségesek, és amelyekkel biztosítható a hulladékok minél nagyobb arányú lerakótól való eltérítése, valamint a magas minőségű másodnyersanyagként való hasznosulás.

A képzés során megszerzett korszerű ismereteken alapuló tudás jól alkalmazható a hulladékgazdálkodási iparban, az önkormányzati és hatósági munkában vagy az innovációs tevékenységben is.

Neked ajánljuk
Inspiráló jó gyakorlatok a hulladékcsökkentés jegyében Kőszegen táborozik az UNESCO Tudatos vevőket nevel a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium Mit teremtettek az alkotó energiák? Már kisebb légszennyezettségnél is tájékoztatnák a budapestieket
Forrás: OTS
Vissza
Hírfolyam