2018. október 16., Gál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Környezettudatosságra nevelés az Erzsébet-táborokban is

2018-ban a sport, a kultúra, a honismeret, az egészséges életmód, a hagyományőrzés és a kézművesség mellett a környezettudatosság is kiemelt szerepet kapott az ország legnagyobb táboroztatási programjában.

Széles programkínálat és évről évre egyre több lehetőség várja a nyári fonyódligeti és zánkai Élménytáborokba érkezőket. A programok idén közel 30 ezer táborozót érintettek.

Az Élménytáborok célja, hogy a gyerekek a lehető legtöbb élménnyel gazdagodjanak, minél több kikapcsolódási lehetőséggel és új ismerettel találkozzanak.

A táborokba jellemzően köznevelési, valamint családsegítő és gyermekvédelmi intézmények jelentkezhetnek csoportosan. Nemcsak Magyarországról, hanem Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is érkeznek tanulók a balatoni Erzsébet-táborokba. 

Fotó: Erzsébet-táborok/facebook.com

Idén június 17. és augusztus 27. között a táborokat szervező és lebonyolító Erzsébet Alapítvánnyal együttműködve 11 héten át, hétfő délelőttönként az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. munkatársai tartottak foglalkozásokat.

Így a táborozók a különböző hulladékok útjáról, az újrahasználat és az újrahasznosítás – akár művészi színvonalú – fontosságáról is új ismeretekkel gazdagodhattak.

A szervezet komplex Környezeti Nevelési Programja szemléletformáló, ismeretátadó előadásokat, gyakorlati szemléltető példákat, környezettudatosságra nevelő játékokat és kézműves foglalkozást is tartalmazott.

A program részeként a gyerekek megnézték azokat a hulladékból készült szobrokat is, amelyeket az NHKV Zrt. a „Trash Art Magyarország – Az újrahasznosítás művészete” pályázaton különdíjjal jutalmazott. A 6 szobor a biodiverzitás megőrzésének fontosságára hívta fel a gyerekek figyelmét, egyúttal arra is szemléletes példát adott, hogy a kidobásra ítélt hulladékokból akár művészi alkotások is születhetnek.

Neked ajánljuk
Sokat tanulhatunk az alumíniumdobozok sorsából Kert – Közösség – Könyvtár: szakmai nap az iskolakertek jegyében Indul a Dunavirág Vízibusz Új eldobható termékek kerülhetnek tiltólistára az Európai Unióban Hogyan lehetek környezettudatos? (videó)
Forrás: OTS
Vissza
Hírfolyam