2018. november 18., Jenő
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Átadták a 2018. évi Ökoiskola címeket

Átadták a 2018. évi Ökoiskola címeket szombaton az Agrárminisztériumban. 48 köznevelési intézmény az idén először nyerte el, 54 megújította Ökoiskola címét, 56 intézmény pedig Örökös Ökoiskola lett.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta, az Ökoiskola cím azon intézmények elismerése, amelyek átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként foglalkoznak a környezettudatossággal, a fenntarthatóságra, valamint a globális felelősségvállalásra neveléssel.

Az államtitkár elmondta, az elismerést 2005 óta minden évben pályázat útján lehet elnyerni:

„Magyarországon mintegy 1000 intézmény viseli az Ökoiskola, az Örökös Ökoiskola címet, így a diákok mintegy 30 százaléka jár olyan intézménybe, ahol fokozottan figyelnek a környezettudatosságra.”

Magyarországon az Ökoiskola-hálózat nemzetközi folyamat részeként jött létre több tárca együttműködésében, az indulás óta folyamatosan nő a programban részt vevők száma.

Fotó: Pixnio.com

László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a környezetvédelmi nevelés és szemléletformálás fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, az agrárképzőkben a környezetvédelmi nevelést tudatosan beépítik az oktatói-nevelői munkába, hogy az onnan kikerülő tanulók a mezőgazdaságra a fenntartható fejlődés részeként tekintsenek.

Neked ajánljuk
Magamvadon – élménypedagógia a természetben Erdőfürdő: feloldódás a természetben 17 fotó arról, milyen elképesztően kicsi az ember a természethez képest 9 lélegzetelállító fotó egy alig ismert nemzeti parkról Kiskapu: egyes gyárak így játsszák ki a párizsi klímaegyezményt
Tovább a forrásra: erdon.ro
Vissza
Hírfolyam