2020. február 22., Gerzson
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Idén is meghirdeti pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Újra Energiaköveteket keres a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), akik újszerűen és élvezetesen tudnak mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról.

A MEKH 2017-ben indította el társadalmi felelősségvállalási programját, melynek célja, hogy az általános iskolai felsős és a középiskolás korosztály számára élményszerűen és közérthetően közvetítse az energiatermeléssel, az energiafelhasználással és a takarékos energiafogyasztással kapcsolatos legfontosabb információkat.

A MEKH idén negyedszerre hirdet pályázatot „Energiakövetek 2020” címmel a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára azért, hogy kiválassza azokat a tehetséges fiatalokat, akik 2020-ban energiakövetként járják majd a magyar iskolákat.

Az energiatudatos életmód egyre hangsúlyosabb a fiatalok körében, azonban kevés a gyakorlati ismeretekre fókuszáló oktatási segédanyag. A tapasztalatok szerint az általános és középiskolás korosztály a legfogékonyabb a szemléletformálásra. A gyakorlatban is hasznosítható tudás átadásához azonban elengedhetetlen az ismeretek élvezetes, élményszerű közvetítése, illetve az oktatáshoz szükséges szakemberek utánpótlása és folyamatos továbbképzése – fogalmazott Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a pályázattal kapcsolatban.

SZUPERHŐSÖK A MAGYAR OKTATÁSBAN

A program 2017-es indulása óta a MEKH 10 energiakövete országszerte 47 iskolában, mintegy 1800 általános és középiskolás számára tartott rendhagyó tanórát, és hívta fel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemléletmód fontosságára.

Fotó: energiakovetek.hu

A pályázatra elsősorban természettudományos tárgyakat hallgató diákok munkáit várják. A feladat: újszerűen és élvezetesen mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról. Pályázni egy 45 perces, általános iskolai felső tagozatos vagy középiskolás korosztályra szabott tanóra vázlatával lehet, amely az energiatakarékosság, a tudatos energiafelhasználás témáját járja körül. 

A zsűri által kiválasztott három legjobb munkát benyújtó hallgató elnyeri a MEKH Energiakövete címet, a címmel járó 400 ezer forintos pénzdíjat, és a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát. 

Fotó: energiakovetek.hu
Neked ajánljuk
Átadták a Zöld Óvoda címeket Mi fán terem az erdő? – erdőismereti vetélkedő középiskolásoknak Új tanösvény várja a gyerekeket a debreceni Nagyerdőben Hogyan működik a zöldkötvény Lengyelországban? Több generáció veszi ki a részét a klímavédelemből, mint gondolnánk!
Forrás: Élő Bolygónk
Vissza
Hírfolyam