2021. október 18., Lukács
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Madárodúkat kapnak óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként

Az odúk csütörtöki váci átadásán Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a természet- és környezetvédelem területén nem lehet elég korán elkezdeni a szemléletformálást. Az óvodások az odúknak köszönhetően megtapasztalhatják, milyen sokat tehetünk természeti környezetünk gazdagságáért.

Százötven madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként. A miniszter tájékoztatása szerint a programban 31 település 52 óvodája vesz részt. Nagy István rámutatott, hogy a madárodúk kihelyezése élményszerű tanulást jelent az óvodásoknak.

A 150 odút a projekt ötletgazdái szabadidejükben, az Ipoly Erdő Zrt. által felajánlott fenyődeszkákból, a Magyar Madártani Egyesület szakmai tanácsai alapján készítették el.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a kezdeményezés amellett, hogy környezettudatosságra nevel, arra is példát ad, hogy mindenkinek módja és lehetősége van tenni a természetért, akár egy madárodúval is.

Szabó Csaba természetvédelmimérnök-hallgató, ötletgazda elmondta, hogy az odúk elkészítése az első fontos eleme a Zöld Dunakanyar Programnak. A folytatásban ősszel rovarhoteleket terveznek kihelyezni, és a természetvédelemmel kapcsolatos videósorozatot is indítanak. A programba bevonják a térség önkormányzatait, hogy közösen tegyenek a Dunakanyar levegőjének, vizeinek és környezetének tisztaságáért.

Szabó Csaba természetvédelmimérnök-hallgató, ötletgazda a madárodúk átadásán
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Neked ajánljuk
A klímaváltozás súlyosságát, de a lehetséges megoldásokat is megismerték az elnöki tanórát meghallgató diákok A felelős állattartás tanulható A fenntarthatóságról készített szemléletformáló filmsorozattal szólítja meg a legkisebbeket a Spar Újabb felmérést készít az élelmiszer-hulladékról a Nébih A Coldplay környezetbarát világturnét tervez jövőre
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam