2022. május 26., Evelin, Fülöp
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Áder János a klímaváltozásról tartott előadást a révkomáromi diákoknak

A vízválságtól a fenntartható fejlődésig című előadásra a Selye János Gimnáziumban került sor  az intézmény fenntarthatósági témahetének programsorozatában. A köztársasági elnök, aki vállalta a program fővédnökségét, a rendezvénysorozatot pedig a Kék Bolygó Alapítványon keresztül támogatja, elmondta: tavaly 400 ezer tanuló részvételével 1630 iskolában rendeztek hasonló témahetet.

A köztársasági elnök a világban előforduló kevés víz, sok víz és szennyezett víz jelenségeit bemutatva tartott előadást a gimnázium dísztermében 120 diáknak.
A diákok egy alkalmazáson keresztül szavazhattak, becslésük szerint a bolygón található víz hány százaléka a könnyen hozzáférhető, folyékony halmazállapotú édesvíz.

A valós arányt úgy szemléltették, hogy az az összes vizet megjelenítő hatliteres fazékból mindössze egyetlen cseppnyi mennyiséget képvisel.

Áder János nemzetközi példák mellett kiemelte, hogy Magyarországon az egymilliós lakosú Homokhátságot fenyegeti az elsivatagosodás veszélye. A terület vízgazdálkodásának javítására 200 milliárd forintos program indult, mely 2030-ra fejeződik be, de eredményei már 2025-ben is megjelennek.

A kiszámíthatatlan időjárási jelenségek miatt hirtelen megjelenő, nagy mennyiségű vízre a köztársasági elnök a Tiszát hozta fel példának, mivel a folyó 24 óra alatt képes 6-8 métert emelkedni. Mivel évről évre új rekordok dőlnek meg, és a gátakat nem lehet a végtelenségig magasítani, tíz szükségtározóval csökkentik a villámárvizek jelentette veszélyt.

Az előadáson bemutatott grafikon szerint az elmúlt száz évben megnégyszereződött az emberiség létszáma, de a népesség növekedéséhez képest a vízfogyasztás kétszeres, az energiafogyasztás háromszoros ütemben emelkedett. Rámutatott: előbb-utóbb a világ egy részén választani kell, mire jusson víz, és ennek súlyos társadalmi következményei lesznek.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Selye János Gimnázium Révkomáromban a szlovákiai magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézménye, ahol a 2021–22-es tanévben 514 diák tanul az egész szlovákiai magyar nyelvterületről.

Neked ajánljuk
Erdőböngésző: online játékban tárulnak fel a tölgyerdők titkai A szegedi a legfenntarthatóbb egyetem Magyarországon Kék Bolygó Podcast: Elnöki tanóra Sokallják a 480 farkast Svédországban, 170-re akarják csökkenteni Nemcsak a hordozórakéták, de a kibocsátásuk is az eget veri
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam