2018. augusztus 21., Hajna, Sámuel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Súlyos bírságot von maga után a Bialowieza pusztítása

November 21-én az Európai Unió Bírósága döntést hozott arról, hogy 100 000 euró napi bírságot szab ki Lengyelországra, ha annak kormánya továbbra is szembeszáll a fakitermelési tilalommal az EU által védett Bialowieza-erdőben.

Az Európai Unió Bírósága ismét nyomatékosította rendeletét, mely szerint azonnali fakitermelési tilalmat írt elő az erdőben mindaddig, amíg a végső döntést meg nem hozzák. Ezalól csak az út menti területeken biztonsági okokból kivágott fák jelenthetnek kivételt. 

Sabien Leemans, a WWF Európai Szakmapolitikai Irodájának biodiverzitásért felelős vezető munkatársa elmondta:

„a bírósági döntés jelzésértékű lehet számos további faj és természetvédelmi terület helyzetére nézve, amelyeket a kormányok azzal veszélyeztetnek, hogy elmaradnak az EU természetvédelmi irányelveitől. Itt az idő, hogy az Európai Bizottság keményebb álláspontot képviseljen a tagállamokkal szemben, jelezve, hogy bármilyen törvénysértésnek súlyos következményei lesznek. Ezzel biztosíthatják azt, hogy a kormányok a természeti területek hosszú távú védelmére összpontosítsanak.”

Ilyen jellegű ideiglenes intézkedéseket az EU Bírósága nagyon ritkán, leginkább olyan esetekben alkalmaz, amikor például a folyamatban lévő, betiltandó tevékenységnek rövid időn belül súlyos és visszafordíthatatlan következményei lehetnek.

A döntés emellett magában foglalja azt, amit az Európai Bizottság, az UNESCO és a WWF már korábban is kihangsúlyozott: a fakivágások növekvő száma, és nem a szúkárosítás jelenti a valódi veszélyt a Bialowieza-erdő élőhelyeire és állatvilágára, továbbá a fakitermelésnek azonnal véget kell vetni, mielőtt valóban visszafordíthatatlan károk keletkeznének.

Neked ajánljuk
Három évig számolják majd, hány macska él Washingtonban A havasi nyulakat is sújtja a klímaváltozás Feketetorkú szürkebegyet figyeltek meg Magyarországon A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az éghajlat írja a történelmet Cipzáras cifraságok
Tovább a forrásra: wwf.hu
Vissza
Hírfolyam