2018. július 17., Elek, Endre
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Még sosem volt ennyi fülesbagoly a Nagykunságban

Az erdei fülesbaglyok tömeges megjelenése a városi fákon telente nagyon érdekes, de egyáltalán nem szokatlan jelenség. Az viszont már nem semmi, hogy Kisújszálláson és Túrkevén összesen több mint 800 egyed gyűlt össze idén. A lakott területre költözésük oka, hogy kedvezőbb a mikroklíma, és ragadozók sem leselkednek rájuk. 

Bár a Nagykunságban mindig is nagy számban bukkantak fel ilyenkor a fülesbaglyok, a felmérések most kiugró eredményekkel szolgáltak. Míg az elmúlt 2 évben Kisújszálláson átlagosan 150-170 egyed jelent meg, Túrkevén pedig 300, most decemberben az előbbi településen 379, az utóbbin 508 volt a „bagolymaximum”. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szerint a szokatlanul magas egyedszám magyarázatául a faj fő táplálékát jelentő mezei pockok robbanásszerű állománynövekedése szolgálhat, ám ezzel párhuzamosan egy, az eddigieknél jelentősebb Kárpát-medencei beáramlás is okozhatja azt.

A szakemberek továbbra is nyomon követik a baglyok számának alakulását a két település mellett még például Karcagon, Törökszentmiklóson és Tiszapüspökiben is, ahol szintén tömegével vannak jelen az állatok.

Neked ajánljuk
A mezőgazdaság is nyer a Magyarországon telelő fülesbaglyokkal Az asztrobiológusok szerint az idegen civilizációkat is elpusztíthatja a klímaváltozás Bagoly mondja Teslának, hogy gyorsabb? Fókuszban a vízminőség: elkezdődött az ivóvíz ólomtartalmának vizsgálata Kisebb lesz a BrandFestival lábnyoma
Tovább a forrásra: turistamagazin.hu
Vissza
Hírfolyam