2018. augusztus 21., Hajna, Sámuel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A léggömb csak az emberek arcára varázsol mosolyt

Az ünneplő tömeg izgatott. Mindenki díszes madzagot szorongat a kezében, melynek másik végén egy héliummal teli léggömb nyújtózik az ég felé. Némelyiken kívánságcédula is lóg, amit a becsületes megtaláló később talán visszaküld a megadott címre. Vezényszóra aztán minden lufi egyszerre reppen fel, a sokadalom pedig már csak pár percig nézheti álmélkodva a távolba sodródó színes kavalkádot. Az Élet és Tudomány az érem másik oldaláról tudósít, a pillanatnyi örömnek ugyanis komoly ára van.

Lehetnénk ballagáson, fesztiválon, sporteseményen, esküvőn, születésnapi bulin vagy éppen egy felvonuláson. A héliummal töltött lufik felengedése elterjedt szokásnak számít az ilyen eseményeken, de más országokban olykor még egy szeretett személy elvesztéséről is így emlékeznek meg halála évfordulóján. Nem csoda: a léggömbök felengedését számos rendezvényszervező cég és közösségi oldal ajánlja, így a kétségtelenül emlékezetes procedúra nagy divathóbort lett.

De mi történik, miután eltűnnek a szemünk elől?

Öt évvel ezelőtt Stephan Irwin, a Clemson University doktorandusza részletesen körüljárta a lufik későbbi sorsának kérdését. Stephan Irwin vizsgálatai során 5600 lufi útját követte. Ezek közül ugyan csak negyvenről derült ki, hogy pontosan hová pottyantak vissza, a megszerzett néhány adat így is sokatmondó: míg az általuk megtett átlagos távolság 70 km körüli volt, közülük három kiugróan messzire: 270, 341 és 451 km-re jutott.

Bár a különböző tengeri és szárazföldi állatfajok által elfogyasztott műanyagok ártalmas hatásait már sok esetben leírták, a tengerparti környezetben 4 év alatt lebomló természetes latexből készült lufikat ezekben a tanulmányokban csak ritkán vették figyelembe. E hiányt részben pótolva Irwin azt is megvizsgálta, hogy a japán fürj, a vörösfülű ékszerteknős és a pettyes harcsa szervezete miként reagál a latexdarabok heti kétszeri fogyasztására.

Fotó: balloonsblow.org

A vizsgált egyedek közül a kísérleti időszak végén csak a teknősök 21 százalékának emésztőrendszerében talált lufitöredékeket, a fürjeknél és a harcsáknál nem. Külön érdekesség, hogy a vizsgált egyedek testtömege éppen fordítva változott: míg a fürjek és harcsák „elhíztak”, a teknősök nem.

A tengeri teknősök családja tehát nagyban érintett, de találtak már sivatagi környezetben honos kaliforniai üregteknőst is, ami az elfogyasztott lufizsinórok és szalagok miatt lelte halálát. A Laysan-albatrosz és az ékfarkú viharmadár felnőtt egyedei és fiókái szintén előszeretettel fogyasztják a műanyagokat, ami lassabb növekedéshez, vagy végső esetben egyedeik pusztulásához is vezethet.

A halak, szárazföldi madarak és gázlómadarak szintén veszélyeztetettek, aminek egyik nyomasztó példája egy gumiszalag elfogyasztásából eredő bélelzáródás miatt elpusztult fehér gólya. De kimutatták már kaliforniai kondorkeselyű-fiókák bélrendszerében is ezeket a műanyagokat és más emészthetetlen matériát, legutóbb pedig Nagy-Britanniában egy hároméves csikót is megfojtott egy földre hullott léggömbzsinór. A helyzet súlyosságát az is mutatja, hogy a Marine Conservation Society önkéntesei 2016-ban 53 százalékkal több lufimaradványt találtak a brit partok mentén, mint egy évvel korábban.

Nemesgázt, nemtelen célra

A Föld héliumkészletei végesek, egyes becslések szerint 25-30 évre elegendőek a mostani fogyasztás mellett. Az évente elhasznált héliummennyiség 8%-át fordítjuk jelenleg lufieregetésre, pedig a hélium számos műszaki és egészségügyi technológia (légzőkészülékek, MRI) használatához elengedhetetlenül szükséges.

Neked ajánljuk
Brutális búvárélmény Balin Az Egyesült Királyságban betiltják a veszélyes csillámport Újrahasznosított műanyagból készít utat egy brit startup A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az éghajlat írja a történelmet Cipzáras cifraságok
Tovább a forrásra: eletestudomany.hu
Vissza
Hírfolyam