2018. szeptember 20., Friderika
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Nem csökken, hanem nő a tengerszint emelkedése által veszélyeztetett Tuvalu területe

Új kutatások szerint nem csökken, hanem növekszik Tuvalu területe, holott a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés miatt a csendes-óceáni szigetország a térség egyik legveszélyeztetettebb területe – állapították meg új tanulmányukban az új-zélandi Aucklandi Egyetem kutatói.

A szakemberek műholdas és légi felvételek alapján megvizsgálták, hogy milyen geográfiai változások történtek Tuvalu kilenc atollján (korallzátonyokból felépülő gyűrű alakú sziget) és 101 korallszigetén 1971 és 2014 között.

Azt találták, hogy nyolc atoll és a kicsiny korallszigetek háromnegyede nőtt a vizsgált időszakban, azaz 2,9 százalékkal lett nagyobb Tuvalu teljes területe annak ellenére, hogy a globális átlagnál kétszer nagyobb mértékben emelkedett a tengerszint a szigetország térségében.

Paul Kench, a Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője kétségbe vonta azt a feltételezést, hogy az alacsonyan fekvő szigetországokat el fogja önteni a tengervíz. 

„Úgy véljük, hogy a csendes-óceáni atollokat a vízszintemelkedés miatt el fogja önteni a tenger, de egyre több bizonyíték van arra, hogy ezek a szigetek földrajzilag dinamikusan és folyamatosan változnak” – hangoztatta.

„A tanulmány eredménye a várakozásokkal ellentétesnek tűnik, mivel a térségben növekedett a tengerszint az elmúlt fél évszázadban, de a változásokban a meghatározó a terjedés és nem pedig az erózió volt Tuvalun” – magyarázta.

A kutatók azt találták, hogy a hullámok és a viharok által partra sodort üledékek a vízszintnövekedés okozta eróziót ellensúlyozzák.

Az aucklandi kutatócsoport ennek ellenére úgy véli, hogy a klímaváltozás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt az alacsonyan fekvő szigeteken élő nemzetekre. 

Ám azzal érvel, hogy át kell gondolni a stratégiát arról, ahogyan ezek az országok a problémára választ adnak. Ahelyett, hogy elfogadnák otthonaik eltűnését, és olyan országokba, mint Ausztráliába vagy Új-Zélandra vándorolnának, ezen országok lakóinak hosszú távú jövőre kell tervezniük – hangoztatják.

„Ezen kutatás alapján mi a közvélekedéssel ellentétben egy teljesen más utat képzelünk el a következő évszázadban Tuvalu számára. Miközben elismerjük, hogy a lakhatóság számos tényezőtől függ, a területvesztés nem valószínű, hogy Tuvalu kényszerű elnéptelenedésében fontos tényező lesz” – tette hozzá Kench.

Neked ajánljuk
A kőkorszakiak életét is megnehezítette az éghajlatváltozás Túlélhetik a korallok a klímaváltozást Ejtették New York keresetét az olajóriásokkal szemben Trump „környezetvédelmi” minisztériuma egy döntéssel évi 180 ezer tonna metánt szabadított a légkörre A Brenetsi-tó vízszintje naponta 16 centiméterrel csökken
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam