2018. december 18., Auguszta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Már látható a Miskolci Állatkert új lakója

A Miskolci Állatkert tevecsapata újszülöttel gyarapodott: március első felében egy kis csikó jött a világra. Habár már születése után egy-két órával saját lábára állt, a március közepén visszatérő téli időjárás miatt az első napokat még elsősorban pihenéssel töltötte. Az elmúlt napokban beköszöntött tavasz azonban őt is egyre aktívabbá teszi, így a nap nagy részében anyját követi.

A csikó mintegy 13 hónapos vemhesség után jött a világra. Egyelőre még csak anyatejet fogyaszt, egy-két hónapra még szüksége van ahhoz, hogy elkezdje kóstolgatni a felnőttek táplálékául szolgáló szénát, abrakot és egyéb növényi takarmányokat.

Az állatkert tevecsapatában immár megszokott, hogy Lívia és Kobi, a két kanca csikókat hoz a világra. Ebben az évben egyelőre még csak Kobinak született utóda, de várható, hogy hamarosan Lívia is csikót fog nevelni. A csikó apja pedig az állatkert egyik legemblematikusabb lakója, Kalifa.

Fotó: miskolczoo.hu

Mivel a csikó nemét a gondozói még nem tudták teljes bizonyossággal megállapítani, ezért egyelőre nevet sem kapott, de a látogatók már megcsodálhatják az apróságot a kifutóban.

Neked ajánljuk
Csaknem rekordmeleg volt az idei ősz Feltárták a kaliforniai tűztornádó okait Mintha a Marson járnánk, pedig a Vértesben vagyunk A megunt holmik kincset érnek! Szépségtapasz – szúrt sebre
Tovább a forrásra: borsodihir.hu
Vissza
Hírfolyam