2018. július 22., Magdolna
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Óvatosan rendezgessük kertjeinket

Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen a védett állatok, akár teljes családok pusztulását okozhatja.

Nem könnyű csak úgy megtalálni a rejtett, éjszakai életmódot folytató sünök nyári nappali menedékét, hacsak nem kelünk jó korán, és járjuk be a kertet, a parkot hazafelé bandukoló sünöket keresve. De még ekkor is óriási szerencsére van szükség ahhoz, hogy megpillantsuk őket, mivel ezek az esetlennek tűnő állatok pillanatok alatt képesek szinte nyom nélkül eltűnni.

Ezért ha ilyen gallyrakással kell dolgoznunk – akár nyáron, akár télen –, az esetleg ide húzódó állatok védelme és a saját lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében érdemes az alábbi néhány egyszerű óvintézkedést betartani.

Hajnalban hazafelé tartó nőstény sün Fotó: Orbán Zoltán/mme.hu

Mire figyeljünk?

  • Első lépésben lehetőleg ne vasvillával essünk neki a rakásnak, hanem szerszámnyéllel, hosszabb, erős bottal, az alapi részen még óvatosabban, akár kézzel forgassuk át a halmot, így győződve meg arról, hogy nincs-e alatta valamilyen állat.
  • Az is segít, ha a halmot átlátható rétegenként, fentről lefelé haladva bonjuk el.
  • A zaj hatására összegömbölyödő sün tüskéire szúródó levéltörmelék szinte láthatatlanná teszi az állatot, ezért a halom alapi részéhez jutva nagyon figyeljünk a gömbölyded formákra (az összegömbölyödve megemelt állat gyakran szó szerint kigurul a gallyak és levelek közül).
  • Ez az óvatosság különösen ajánlott a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek.
  • Lehetőség szerint soha, az év egyik hónapjában se gyújtsuk fel helyben az ilyen rakásokat (a növényi hulladék települési égetése amúgy is tilos – ennek ellenére ez a módszer még mindig általánosnak tekinthető), mert a lángok elől a felnőtt sünök sem tudnak elmenekülni, hiszen védekezési stratégiájuk az összegömbölyödésre épül, és szó szerint megsülnek.
  • Ha a gallyrakás megbontásakor sünfészket találunk, ne essünk pánikba, és ha csak lehet, semmiképpen se szedjük össze a kölyköket és kezdjük mi magunk nevelgetni őket! Ehelyett az alábbi felvételen látott módon pakoljunk vissza kellő vastagságú rétegben ágakat és leveleket a fészekre, majd hagyjuk a nőstényre a továbbiakat.

Borítókép: Orbán Zoltán/mme.hu

Neked ajánljuk
Három évig számolják majd, hány macska él Washingtonban A havasi nyulakat is sújtja a klímaváltozás Feketetorkú szürkebegyet figyeltek meg Magyarországon A nemzeti parkokban ugyanolyan nagy az ózonszennyezettség, mint a városokban Az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Google összefog a bolygó megmentéséért
Tovább a forrásra: mme.hu
Vissza
Hírfolyam