Az őshonos állatok a természet védelmezői
Az őshonos magyar fajták többsége idővel kiszorult a modern mezőgazdaságból, pedig rendkívül könnyű a tartásuk. A hucul, a bivaly vagy éppen a szürke marha nem egyszerűen a pusztai táj megszokott eleme – a füves élőhelyek fontos karbantartója is.
Olyan őshonos állatfajokkal, mint a robusztus bivaly, a termetes szürke marha, a szilaj hucul vagy a jámbor kárpáti borzderes nagy valószínűséggel találkozhatunk hazánk természetvédelmi területein.
Urbán László, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője a Kék Bolygó magazin stábjának elmondta, hogy a nemzeti park területén található legelők nagy része emberi beavatkozás hatására jött létre, és a fenntartásnak az a kíméletes módja a szakember szerint, hogy legeltetéssel kezelik ezeket.
Hagyományos fajták előnyben
A kárpáti borzderes a Kárpát-medencében őshonosnak vagy régen honosultak tekinthető. A szakértők úgy tartják, hogy a borsderes a hegyvidéken sokkal alkalmasabb bármelyik eddig használt szarvasmarhafajtánál az ökológiai gazdálkodásra.
Gömörszőlőstől 30 kilométerre, Jósvafőn található Magyarország legnagyobb szabadon tartott állami ménese.
A hucul egy ridegtűrő lófajta, nem feltétlen igényel istállózást, nagyon jó takarmányhasznosító, és bármilyen terepen képes közlekedni – magyarázta Boros Krisztián, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság huculménesének állományvezetője.
Környezetbarát fűnyírónak is beváltak
A szakember elmondta: a tenyésztés elsődleges célja a génmegőrzés, ám a ménes máshogy is hasznot hajt. Az állományvezető megjegyezte, hogy fokozottan védett területeken legeltetnek, ahova gépek nem jöhetnek be, így a legelők ápolásáért és az erdősödés visszaszorításáért a huculok felelnek.
Míg a huculok és a kárpáti borzderesek a hegyvidék, addig a termetes bivalyok a vízközeli, lápos legelők gondnokai.
A kápolnapusztai bivalyrezervátumban is legelőgazdálkodás folyik, amely révén sok veszélyeztetett faj jut élőhelyhez.
Széll Antal, a Körös–Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője elmondta, hogy a bivaly szeret vizes környezetben élni, mivel ázsiai származású faj. A száraz puszta mögött is található egy mélyebb fekvésű, régi érmaradvány különböző sás, zsombékos területekkel, nyílt vízzel. Ezek az állatok ott érzik igazán elemükben magukat, míg a magyar szürke marhát a száraz terek kezelésére használják – tette hozzá.
Mindkét állatfaj nagymértékben hozzájárul a hagyományos pusztai élettér fenntartásához.
Legelésükkel, taposásukkal visszaszorítják a tájidegen növényeket, ezzel is segítve a természeti környezet megőrzését.
