2020. október 29., Nárcisz
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tömegével pusztulnak a ritka oroszlánok Indiában

Három hét alatt már 21 oroszlán múlt ki az indiai Gir Nemzeti Parkban, ahol attól tartanak, hogy a belharcok és egy parazitafertőzés mellett a szopornyica is közrejátszhat a tömeges állatpusztulásban.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a ritka ázsiai oroszlán (Panthera leo persica) megmentésére Gudzsarát államban létrehozott nemzeti parkban pusztulni kezdtek az oroszlánok. 

Ázsiai oroszlán Fotó: avda-foto/flickr.com

A nemzeti park főgondozója, Dushyant Vasavada szerint az elmúlt héten elpusztult nyolc állatból négy vírusfertőzésben, további négy pedig a kullancsok által terjesztett protozoafertőzésben múlt ki.

A szakember cáfolta a helyi sajtó értesüléseit, miszerint már kimutatták volna, hogy a rettegett szopornyicavírus felelős az oroszlánok egy részének haláláért.

Semmi sincs megerősítve, a vizsgálatok még folynak, és reméljük, hogy nem szopornyicáról van szó – mondta.

Az ázsiai oroszlán az oroszlánok veszélyeztetett alfaja. A Gir erdő és környezete az egyetlen terület a világon, ahol ezek az állatok még szabadon élnek Fotó: Mayankvagadiya/Wikimedia Commons

A nehezen gyógyítható szopornyica elsősorban a kutyák betegsége, de nagymacskák is áldozatául eshetnek. 1994-ben a tanzániai Szerengeti Nemzeti Parkban csaknem 1000 oroszlán pusztult el szopornyicában.

Két hét alatt 13 ázsiai oroszlán pusztult el tisztázatlan módon az indiai nemzeti parkban, egy részük azonban szemlátomást a túlszaporodás okozta belharcok következtében.

A tömeges pusztulás láttán 500 ember fésülte át a parkot, hogy felkutassa a többi állatot. Öt oroszlánt kezelnek jelenleg is, 31 állatot elkülönítve tartanak. A megbetegedések csak a park egy részén fordulnak elő. A még egészséges állatokat elővigyázatosságból beoltották.

Neked ajánljuk
A halak is szociális lények – ezt nem árt észben tartanunk, amikor ész nélkül halásszuk őket Egyre több állat- és növényfaj húzódhat Európa felé az évszázad közepére A bányászat tovább fokozza az Amazonas-medencére nehezedő nyomást A jövő év elején terjesztik az Országgyűlés elé az új nemzeti környezetvédelmi programot Ilyen lett a Harley-Davidson első elektromos biciklije
Tovább a forrásra: 24.hu
Vissza
Hírfolyam