2019. június 26., János, Pál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Veszélyben a Föld tüdeje

2017 augusztusa és 2018 júliusa között nagyjából egymillió futballpályányi erdőt vágtak ki Brazíliában – jelentette be a Greenpeace. Összesen 7900 négyzetkilométernyi fás területet taroltak le, ez 13,72 százalékos növekedés a korábbi adatokhoz képest. Az esőerdővel borított Amazonas-medence 60 százaléka Brazíliához tartozik.

Marcio Astrini, a Greenpeace brazíliai közpolitikai koordinátora szerint a helyzet tovább romolhat, ha Jair Bolsonaro, a nemrég megválasztott brazil elnök beváltja kampányígéretét, és módosít a környezetvédelmi szabályozásokon.

„Azt mondta, hogy felszámolja a védett, valamint a bennszülöttek számára fenntartott területeket, és hogy csökkenti a környezet elleni bűncselekmények visszaszorítására irányuló ellenőrzéseket és szankciókat. Ha erre sor kerül, az elképzelhetetlen helyzethez vezethet”

– idézi az MTI Astrinit.

Fotó: pixabay.com

Bolsonaro gazdasági akadálynak nevezte az esőerdők jogszabályi védelmét. Azt tervezi, hogy összevonja a környezetvédelmi és a mezőgazdasági minisztériumot. Ugyanakkor arra is utalt, hogy felülvizsgálhatja terveit, amik hatalmas felzúdulást keltettek az országban.

Brazíliában 2004 és 2012 között jelentősen csökkent a kiirtott erdők nagysága, részben a kormányzati szigorításoknak köszönhetően.

Az Amazonas medencéjének esőerdői évente 2 milliárd tonna szén-dioxidot vesznek fel, és a légkörben található oxigén 20 százalékát állítják elő, ezért szokták a Föld tüdejének is nevezni.

Az ottani összefüggő erdőségek által kibocsátott pára az esőmennyiséget is jelentősen befolyásolja.

Neked ajánljuk
A tengeri állatok hatoda pusztulhat ki az évszázad végére a klímaváltozás miatt A világ legnagyobb biológiai rendszere A klímát számos tényező alakítja, és biztos, hogy az ember az egyik Minden országban hasonló változások kellenek ahhoz, hogy a Föld élhető maradjon Alakor, tönke, tönköly – Újból elterjesztenék az ősgabonafajtákat
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam