2019. július 20., Illés
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egyszerre két sírt ás magának az emberiség

Komoly veszélyben van a Föld biológiai sokfélesége. A Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület (IPBES) elnöke a szervezet párizsi ülésén bejelentette, drasztikusan csökkenhet a biodiverzitás, ami ugyanolyan fenyegetést jelent az emberiségre, mint a klímaváltozás.

Robert Watson szerint minden embernek viselnie kell a felelősséget a cselekedeteiért.

A szakértő hozzátette, a biológiai sokféleség jelentős csökkenése gazdasági, társadalmi, morális és etikai következményekkel járhat.

Az UNESCO párizsi központjában megrendezett konferencián több mint 130 ország képviseltette magát. A szakértők a rendezvényen megvitatták a bolygó állapotáról készített globális jelentés eredményeit.

Fotó: usercontent2.hubstatic.com

Az ENSZ célja az, hogy egységes álláspontot dolgozzanak ki a bolygó biológiai sokféleségét érintő kérdésekről, problémákról és lehetséges megoldásokról. Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója történelmi jelentőségűnek nevezte a párizsi konferenciát.

„A szükséghelyzet hozott össze bennünket. Most együtt kell működnünk, különösen a jövő nemzedékeinek érdekében”

– mondta Azoulay, hozzátéve, hogy a gyűlést követően senki nem mondhatja majd, hogy nem volt tisztában a helyzet súlyosságával.

Neked ajánljuk
A világ legnagyobb biológiai rendszere Amazóniai szinódus: Új utak az egyház számára az átfogó ökológiai fejlődésért Napfogyatkozás közben készített képeket a Földről a Hold körül keringő kínai műhold (képgaléria) Több százezer embernek kell elmenekülni a dél-ázsiai árvíz miatt Időjárásjelentés 2050-ből
Tovább a forrásra: 24.hu
Vissza
Hírfolyam