2019. augusztus 22., Menyhért, Mirjam
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Elmúlás – a természettel összhangban

Az emberi kultúra kezdeteitől velünk élő igény, hogy emléket állítsunk azoknak, akiket elveszítettünk, és hogy létezésünknek nyoma maradjon.

Talán kevesen gondolnak bele, de nem csak életünk során, a bevett búcsúszertartások nem szándékolt mellékhatásaként bizonyos szempontból halálunkkal is hatással vagyunk a környezetre – ezt felismerve egy amerikai vállalat a természet körforgásához illeszkedő új temetési eljárást dolgozott ki.

Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték a hamvasztás és a koporsós temetés mellett a sokkal levegő- és talajbarátabbnak ítélt rekompozitálást.

A kedden hatályba lépett törvény szerint a Washington államban élő emberek dönthetnek úgy, hogy haláluk után termőfölddé komposztáltatják a testüket.

„A természethez való közvetlen visszatérés, az élet és halál ciklusába való bekapcsolódás ideája nagyon szép” – fogalmazott az új temetkezési mód kapcsán Katrina Spade, a Recompose nevű seattle-i cég alapítója, amely elsőként nyújtja ezt a szolgáltatást. Hozzátette, hogy a rekompozitálás  természetes, biztonságos és fenntartható eljárás, amely csökkentheti a karbonkibocsátást, és a földhasználat számára is fontos.

Fotó: pixnio.com
Neked ajánljuk
A természetvédelem csendes hősei WWF: 53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek 50 év alatt Megnyugtató ölelések gyűrűjében Egyre rosszabb a helyzet: súlyos vízhiány fenyeget Több millió fát vágnak ki az új nepáli nemzetközi repülőtér építése miatt
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam