2019. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

17 év után idén először nem tartják meg a bálnavadászatot Izlandon

Izlandon két cég foglalkozik bálnavadászattal. Közülük a csukabálnákra szakosodott IP Útgerð ehf. múlt csütörtökön közölte, hogy idén nem próbálkozik csukabálnák elejtésével, mert a halászati tilalmi övezet határainak kitolása miatt túl költséges lenne a bálnavadászat.

A nagytestű tengeri emlősök közül a legkisebbnek számító – legfeljebb 11 méteresre és nyolctonnásra megnövő – csukabálna húsát főként a hazai, izlandi piacon fogyasztják, helyette a halásztársaság, amely tavaly hat példányt fogott ki, idén a tengeri uborkákra koncentrál.

A másik bálnavadász-társaság, a Hvalur hf., amely főleg japán exportra ejt el közönséges barázdásbálnákat, már június elején közölte, hogy idén lemond a bálnavadászatról a távol-keleti eladási nehézségek miatt, de azért is, mert idén későn adták ki a halászati engedélyeket, és a hajóknak nem volt elég idejük a felkészülésre.

A közönséges barázdásbálna a második legnagyobb cetféle, 24 méteresre és 45-64 tonnásra is megnőhet. Izlandon tavaly 145 példányt ejtettek el belőle.

Bálnafeldolgozás Izlandon Fotó: thedodo.com

Természetvédelmi szervezetek örvendezve nyugtázták, hogy a halászati vállalatok döntése nyomán idén 209 barázdásbálna és 217 csukabálna „menekülhet meg a kínhaláltól az izlandi vizeken” – a reykjavíki kormány ugyanis évente ennyi bálna leölését engedélyezte 2023-ig, az állatokat pedig a sok szenvedést okozó robbanószigonnyal ejtik el.

Az 1986-ban életbe lépett nemzetközi moratóriummal dacolva Izland 2003-ban „tudományos kutatások” örvén újrakezdte a bálnavadászatot, 2006-tól pedig a vállaltan üzleti célú lehalászást is.

Hosszú évek után idén július 1-jétől Japán is felújítja a nyíltan kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Neked ajánljuk
Vészesen csökken a tigriscápák populációja Ausztráliában, egyúttal megnőtt a cápatámadások száma Vészesen csökken a tigriscápák populációja Ausztráliában, egyúttal megnőtt a cápatámadások száma Megdöbbentő meleg köszöntött Izlandra A világ több vezető cége tervezi csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Költséghatékony, kényelmes és környezetbarát megoldás – a menstruációs kehely
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam