2020. július 7., Apollónia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nem mind mérges, ami fekete: 2020-ban az év hüllője a keresztes vipera

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint a keresztes vipera lett az év hüllője. A szervezet Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya – folytatva a 2012-ben indult Év hüllője/Év kétéltűje programot – „Nem minden mérges, ami fekete!” címmel hirdette ki a 2020-as év hüllőjének a keresztes viperát.

„A felhívó szlogen célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a hazai, nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok” – olvasható az MME honlapján.

A győztes keresztes vipera nem nő nagyra, egy 60-80 centiméteres példány már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikk-cakk mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak, és a hátszalagjuk is barna. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is, a sík és dombvidéki vizesélőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben. Van, hogy az egész kígyó éjfekete, vörös szemekkel, sokuknál az ajakpikkelyek azért fehérek. Pupillájuk nappali fényben függőlegesen hasított, ez Magyarországon egyértelműen megkülönbözteti őket a siklóktól.

Nőstény keresztes vipera Belső-Somogyból. A fekete pigmentek alatt feldereng a cikk-cakk-mintázat is Fotó: mme.hu

Ugyan hazánkban csak szigetszerűen fordul elő, az egyik, ha nem a legnagyobb elterjedésű hüllő a földön: Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig elterjedt, északon a sarkkörön túl hatol. Elsősorban domb- és síkvidéki erdőszegélyeken, sokszor vizes, mocsaras élőhelyeken él, de megtalálható magas hegyvidékeken is, mint a Kárpátok.

A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát, és villámgyorsan lecsap rá. Maráskor a nyugalmi állapotban a szájpadlásra felfekvő méregfogak a bicska pengéjéhez hasonlóan kinyílnak, és az áldozat testébe mélyednek.

A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. Emellett a klímaváltozás is veszélyt jelent a fajra, amely Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

A hiedelmekkel ellentétben a keresztes vipera ritkán támad emberre. Leggyakrabban sokkal azelőtt elmenekül, hogy az ember észrevenné. Menekülési út hiányában hangos sziszegéssel, fújtatással próbálja elijeszteni a támadóját, majd villámgyorsan mar.

Tipikus színezetű hím keresztes vipera a lengyelországi Beszkidekből. Mintázatuk az első tavaszi vedlést követően a legélénkebb Fotó: mme.hu

A marások többsége riasztó jellegű, amikor az állat nem fecskendez mérget a támadójába. Tényleges mérgezés legtöbbször az állat kézbevétele esetén következik be. A keresztes vipera mérge alapvetően a keringést gátló és véralvasztó hatású vérméreg, vérömlenyt okozó és izomműködést gátló aktivitással. A méregben a véralvadásra ható anyagok dominálnak, a vér alakos elemeit és vérerek belső falát roncsolja, melynek következtében véralvadási zavarok, súlyos esetekben keringési sokk áll be.

Hazánkban a viperamarás nagyon ritka, egy-két alkalommal fordul elő évente, mindkét mérgeskígyó-faj, azaz a keresztes és a rákosi vipera marását együttesen értve. Az elmúlt 60 évben mindössze két halálos keresztesvipera-marás történt hazánkban.

A keresztes viperáról további részletes leírás az mme.hu-n olvasható.

Neked ajánljuk
A kutyák tudatában vannak cselekvéseiknek Magyar kutatók felfedezése: A madarak tápcsatornája által is terjedhetnek a halikrák Folyamatosan frissül a helyitermelő-kereső adatbázisa A koronavírus-járvány miatti válság legpozitívabb hatása maga a kezelés módja lesz Hatalmas óceán van az Antarktisz alatt
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam