2020. szeptember 20., Friderika
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Gyűrűsfarkú makik születtek a debreceni állatkertben (képgalériával)

Két gyűrűsfarkú makikölyökkel (más néven kattával) bővült a debreceni nagyerdei állatkert állatállománya. A jövevényeket a járvány miatt a látogatók előtt lezárt parkban mutatta meg a sajtónak az intézmény igazgatója. Örvendetes tény, hogy az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) résztvevőjeként a debreceni állatkert évről évre sikeres szaporulatról számolhat be.

Nagy Gergely Sándor kiemelte: az állatkert kattasétányának játékos lakói, a gyűrűsfarkú makik (Lemur catta) évente újabb csöppségekkel lepik meg a gondozókat és a nagyközönséget. Két nőstényük nemrég egy-egy egészséges utódnak adott életet a mintegy négy hónapos vemhességet követően.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A kifogástalan étvágyú, életerős kölykök egyelőre anyjuk bundájába csimpaszkodva töltik idejüket, de napról napra kíváncsian ismerkednek társaikkal és a külvilággal, az anyatej mellett pedig már szívesen belekóstolnak a felnőttek táplálékába is – ismertette az igazgató, jelezve, hogy a közönségkedvenc kattacsapattal a kert újranyitását követően testközelből is találkozhatnak majd a látogatók.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Madagaszkár szigetének endemikus makifajai közül a gyűrűsfarkú maki tölti a legtöbb időt az otthonául szolgáló száraz erdők talajszintjén, ahol lehullott gyümölcsök után kutat.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bár az egyik legjellegzetesebb és állatkertben leggyakrabban tartott főemlősfaj, vadon élő populációinak helyzete rendkívül aggasztó, mivel a becslések szerint 2000 és 2017 között 95 százalékkal csökkent az egyedszáma az élőhely-zsugorodás, az orvvadászat és a befogások következtében – mondta Nagy Gergely Sándor, megjegyezve, hogy immár jóval több katta él emberi gondozásban, mint természetes élőhelyükön.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A faj veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján. Az igazgató örvendetesnek nevezte, hogy az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) résztvevőjeként a debreceni állatkert évről évre sikeres szaporulatról számolhat be.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Neked ajánljuk
Korrekordot döntött a budapesti állatkert mhorr-gazellája 45 éves a Kiskunsági Nemzeti Park Róka a városban (képgaléria) Mi köze a gyümölcsnek az elektronikai hulladékhoz? Ez a 8 dolog semmiképp ne kerüljön a komposztba
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam