2021. május 6., Frida, Ivett
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A járvány felgyorsította az erdőirtást a trópusokon

Márciusban 6500 négyzetkilométerrel csökkent a trópusi erdők területe a vizsgált 18 országban, ami 150 százalékkal több az előző évinél. Ez áll a Természetvédelmi Világalap (WWF) által közzétett tanulmányban, amit a Marylandi Egyetem műholdas felvételei alapján készítettek.

„Minden jel arra mutat, hogy az erdőirtás felgyorsulására hatással van a koronavírus-járvány. Sok országban az állam kihátrált az erdővédelemből a járvány idején, ami kedvez az illegális fakivágásnak és más források kifosztásának” – jelentette be Christoph Heinrich, a WWF németországi irodájának illetékese.

Esőerdőirtás Borneón, Indonéziában Fotó: Shutterstock

A legnagyobb mértékű az erdőirtás Indonéziában, ahol 1300 négyzetkilométernyi trópus erdőt pusztítottak el, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol ezer négyzetkilométerrel csökkent a trópusi erdők területe, és Brazíliában, ahol 950 négyzetkilométerrel.

A legfrissebb tanulmány a Maryland Egyetem műholdas felvételei alapján készült. Az Imazon brazil kutatóintézet adatai szerint áprilisban 529 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki a dél-amerikai országban, 171 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

Kongói esőerdő Fotó: Shutterstock

A fakivágások többségét olyan „betolakodók végezték, akinek nincs földjük, és reménykednek abban, hogy később törvényesíthetik a helyzetet” – mondta Carlos Souza kutató.

A nemzetközi közösség segíthet megállítani az erdőirtást – véli a WWF, amely szerint az Európai Unióban kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerek egyhatoda hozzájárul a trópusi erdők elpusztításához.

Neked ajánljuk
Brazíliában ígérik: 2030-ig véget vetnek az illegális amazóniai fakitermelésnek A klímaváltozás drasztikusan zsugorítja a kacsacsőrű emlősök életterét Brazíliában az esőerdő több szén-dioxidot bocsát ki, mint amennyit elnyel Komplex vízvédelmi fejlesztések valósultak meg szerb–magyar együttműködésben A tüzelőanyagok elfüstölését is száműznék a reklámblokkokból
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam