A járványban nem éledt újra a természet, sőt – a válság a megóvásáért küzdőket is magával sodorhatja
A velencei lagúnákban feltűnő delfinek, a háborítatlanul párosodó állatkerti pandák és a nagyvárosokban bóklászó szarvasok képei felüdülést jelentettek a járvánnyal és a nyomában járó válsággal kapcsolatos hírek közepette. Ugyanakkor azt a – hamis – látszatot keltették, hogy a természet a koronavírus kevés nyertese közé számít majd – figyelmeztet a nemzetközi természetvédelem egyik meghatározó szereplője, Razan Al Mubarak.
A WWF Egyesült Arab Emírségekben működő szervezetének igazgatója, a Természetvédelmi Világszövetség elnökségéért induló Razan Al Mubarak publicisztikájában aláhúzza: a levegőszennyezés egyértelműen függ a nemzetek gazdasági teljesítményétől, így az sem meglepő, hogy a légkör állapota mérhető javulást mutatott a járvány alatt.
Ugyanakkor az élővilágot fenyegető válság mozgatórugói sokkal összetettebbek annál, mint hogy néhány zavartalan héttől gyökeres fordulatot remélhetnénk.
Egy természetvédelmi projektek támogatására szakosodott alap felmérése szerint a velük 80 országból kapcsolatban álló mintegy 300 szervezet munkatársainak 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a járvány negatívan befolyásolta a működésüket, 40 százalékuk pedig, hogy az állásukat. Munkájuk elvesztéséről a megkérdezettek 22 százaléka számolt be.
A kijárással kapcsolatos korlátozások számos terepen zajló fajtavédelmi programot és kutatást tettek lehetetlenné, ahogy a laboratóriumokban zajló munkát is. Ráadásul a biológiai sokféleség megőrzését célzó erőfeszítések anyagi forrásai is megcsappantak, hiszen ezeket túlnyomórészt a vírus terjedése miatt bezárt állatkertek, szafarik és nemzeti parkok bevételeiből finanszírozták.
A pandémia nyomában járó válság ugyanakkor sokkal távolabb ható, és nagyobb horderejű fenyegetéssel is jár:
a veszélyeztetett fajok sorsát végleg megpecsételheti, ha a munkanélkülivé váló tömegek Afrika és Ázsia vidéki régióiba visszatérve a túlélés érdekében újra a vadászat, az orvvadászat vagy az erdőterületek mezőgazdasági hasznosítása felé fordulnak.
Ezt a veszélyt csak fokozza a természet megóvásáért küzdő szakemberek kényszerű távolmaradása. Razan Al Mubarak írásából kitűnik, hogy ha a nemzetközi közösség nem kezeli kellő súllyal a természetes ökoszisztémák megóvásának ügyét, és nem biztosítja az erre szükséges forrásokat, azzal nemcsak az elképesztő sebességgel zajló kihalási hullám megfékezése válhat kérdésessé, de a korábbi évtizedekben elért eredmények is veszélybe kerülhetnek.
