2021. június 13., Anett, Antal
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A világ 360 teknősfajának több mint felét fenyegeti a kihalás veszélye

A vadon élő kifogott állatokkal való kereskedelem betiltása jelentősen hozzájárulna ezeknek a fajoknak a védelméhez – állapította meg a világ 51 szakértője egy, a napokban megjelent tanulmányban.

„Évente világszerte több százezer teknőst gyűjtenek össze illegális kereskedelem céljából elsősorban azért, hogy háziállattá tegyék, vagy – különösen Kelet-Ázsiában – megegyék őket” – közölte a drezdai Senckenberg Természettudományos Kutatótársaság.

Májusban például a mexikói hatóságok 15 ezer példányt foglaltak le, melyeket Kínába akartak csempészni. Madagaszkáron 2018-ban néhány hónap alatt mintegy 18 ezer állatot koboztak el.

„Sok teknős nagyon sokáig él, de csak kevés tojást raknak. Ez azt jelenti, hogy éppen ezek a fajok az ivarérett nőstények elfogása miatt a legrövidebb idő alatt kipusztulhatnak”

– mondta el Uwe Fritz, a tudományos társaság kutatója.

Fotó: Shutterstock

Véleménye szerint ha nem szüntetik be vagy nem korlátozzák a kereskedelmüket, a következő években számos teknősfaj végérvényesen eltűnik.

Fritz és 50 nemzetközi teknősszakértő elkészítette az összes teknősfaj veszélyeztetettségi státuszát összegző globális tanulmányt. Eszerint

ez a világ egyik leginkább veszélyeztetett állatcsoportja.

Fotó: Shutterstock

A tudósok úgy vélik, egyes fajok esetében segíthetnek a vadonba szoktatással záruló tenyésztési programok.

Mindenesetre gyorsan kell cselekedni, mielőtt túl késő lesz – hangsúlyozta a kutató.

Neked ajánljuk
Ősi teknősfajra bukkantak Madagaszkáron Úgy tudták, egy évszázada kihalt, de újra rábukkantak (videóval) Háromezer év után újra szaporodik egy állatfaj az ausztrál vadonban (videóval) A járvány kevésbé élhetővé tette Európa városait Lélegeztetőgép a mosonmagyaróvári mentőknek
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam