2020. augusztus 4., Dominika, Domonkos
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

2020-as dél-alföldi feketególya-mérleg

Felmérték a feketególya-állományt a Körös–Maros Nemzeti Parkban. Volt, ahol az átlagnál kevesebb fiókát neveltek fel a gólyák, de az is előfordult, hogy a kisgólyák valamilyen ragadozó madár áldozatává váltak. Kilenc pár, tizenkét fióka a dél-alföldi feketególya-mérleg.

A Kis-Sárréten három pár fekete gólya rakott fészket, és mindannyian sikeresen felnevelték a fiókáikat, bár a szokásosnál kevesebbet. Az egyik párnál 2, a másik kettőnél 1-1 fióka nevelkedett fel. A fiókaszám csökkenése valószínűleg az aszálynak is köszönhető, a nyár eleji esők sajnos már későn érkeztek. Az említett fészkek közül kettőből már kirepültek a fiókák, egynél pedig a napokban várható kirepülés.

A Hármas-Körös alsó szakaszán két pár költött, kettő és három fiókát neveltek fel. Az Alsó-Tisza hullámterében van egy fészek, ahol már évek óta költ egy pár, innen most három kisgólya repült ki.

A Maros-ártérben hasonló a helyzet, itt is ugyanazokban a fészkekben költ két pár fekete gólya hosszú évek óta, viszont idén itt sajnos sikertelen volt a költés. Az egyik fészekben elpusztulhatott a pár egyik tagja, mert eltűnt, és így a fészek is rövidesen lakatlanná vált. A másikból egy nagyobb testű ragadozó vihette el a fiókákat. A szántóföldön is költött egy pár Kondoros térségében – sajnos ez a költés is sikertelennek bizonyult. 

Fekete gólyák a Tiszában a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár határában Fotó: MTI/Kovács Attila
Neked ajánljuk
Szalakóták százai költenek a Dél-Alföldön 2020-ban is A cigánycsuk lesz az év madara 2021-ben A feketetorkú motmot diktája a dallamot(mot) Ehető vadon termő növények a tányéron Az őshonos emlősök negyede a kihalás szélére került Angliában
Tovább a forrásra: turistamagazin.hu
Vissza
Hírfolyam