2020. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ártatlanul elítélt erdők

Nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért. A kutatók szerint a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok számlájára írható, de az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten.

Nem az erdők okozzák a Homokhátság talajvízszintjének folyamatos csökkenését. Ezt támasztják alá a tudományos kutatások és a jelenleg is zajló korszerű monitoringmérések eredményei is – mutatott rá a Magyar Nemzet megkeresésére Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója.

Az eddig összegyűjtött adatok azt mutatják, hogy a talajvízszint süllyedése nem kizárólag a Homokhátság területére, hanem az Alföld egészére jellemző folyamat, amely ugyanúgy megfigyelhető az erdősültebb jászsági mintaterületen, mint a kisebb erdősültséggel jellemezhető nagykunsági vagy hortobágyi részeken.

A föld alatti sivatagok létrejötte – a sajtóban korábban megjelent állításokkal szemben – nem az elhibázott erdőtelepítéseknek, sokkal inkább a növekvő csapadékhiánynak és az egyre magasabb hőmérséklet okozta párolgásnak tudható be.

A szél szárító hatása, a homoktalajok fizikai sajátosságai és a vízkitermelések hatásai is közrejátszanak még. A vízkitermelés az 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig a többszörösére nőtt, a földgázkészletek feltárása érdekében végrehajtott kutatófúrások okozta vízzáróréteg-áttörések hatása pedig alig ismert.

Annak hátterében tehát, hogy mi vezetett az Alföld, illetve a Homokhátság vízháztartásának felborulásához, számos tényező áll.

A korábbi kutatási eredmények szerint a talajvízszint-csökkenésért

  • mintegy felerészben az időjárási tényezők felelnek;
  • 25 százalékot tesz ki a rétegvíz-kitermelés;
  • 6 százalék a talajvíz-kitermelésre fogható;
  • a területhasználatban bekövetkezett változások aránya pedig mindössze 10 százalék, mely kategóriába az erdőtelepítésen túl más mezőgazdasági tevékenységek is beletartoznak.
Erdőtelepítés előtti földmunka Ópusztaszer mellett
Fotó: MTI/Németh György

Számos tudós az erdőterületek növekedése helyett a 15. századtól kezdődő erdőirtásokat tartja ludasnak a talajvízszint krónikus változásában.

Ahogyan csökkent az Alföldön erdővel borított terület nagysága, úgy mérséklődött a vízkörforgásban fontos szerepet játszó területi párolgás is, a hasznosítható vízkészlet nagysága pedig jelentősen visszaesett.

A szakember szerint az eredeti őshonos erdők visszatelepítésére már nincs lehetőség: a kocsányos tölgy és a hazai nyárfák vízigénye magas, a lehulló csapadék mellett a talajvízre is szükségük van a fejlődéshez.

„A gazdálkodók azért kényszerülnek nem őshonos akác és fenyő telepítésére, mivel ezek jóval kevesebb vizet igényelnek” – mutatott rá Borovics Attila.

A szárazságtűrő fafajok hektáronként 180-280 mm közötti vizet használnak fel évente, ami hozzávetőlegesen megegyezik a kukorica és a búza vízigényével, a vízvisszatartó szerepük pedig jelentősnek mondható.

Az erdőtelepítéseknek tehát összességében pozitív környezeti hatásuk van, nem beszélve arról, hogy az erdők számos állatfajnak élőhelyet biztosítanak.

„A víz a térség gazdálkodásában egyre inkább korlátozó tényezőként fog megjelenni, ezért úgy kell rá tekintenünk, mint egy kimeríthető természeti erőforrásra. A talajvíz fenntartható hasznosítását tehát több oldalról és az emberi tevékenységeket is figyelembe véve kell kialakítani” – jegyezte meg az intézet igazgatója. Majd hozzátette: az erdőgazdálkodás ebben csak az egyik szereplő a sok közül, amely összhatását tekintve azonban inkább kedvezőnek tekinthető – írja a Magyar Nemzet.

Neked ajánljuk
Fiatal erdőkkel nem sokra megyünk Kiemelt természetvédelmi oltalmat kapott a jáki kardvirágos erdő Az erdőjáró apró örömei Fontos kérdések dőlnek el a közeljövő uniós mezőgazdaságára nézve A jövő útja napelemmel van kirakva
Tovább a forrásra: magyarnemzet.hu
Vissza
Hírfolyam