2020. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nyolcvanhárom éve él a belgrádi állatkertben Mujo, az aligátor

Túlélt két háborút, az állatkert szétbombázását, és hétszer változott az ország neve, ahol él, de a 83 évvel ezelőtt Belgrádba került mississippi aligátor, Mujo mindeközben ki sem tette a lábát a szerb főváros állatkertjéből.

A belgrádi állatkert közleménye szerint életkorát tekintve Mujo a „kontrollált körülmények között élő” aligátorok között abszolút világrekorder.

Korabeli újságok szerint Mujo kétévesen érkezett Németországból Belgrádba 1937. augusztus 9-én, ám egyes szakértők az akkori méretei alapján azt állítják, hogy már inkább tízéves lehetett. Gondozói szerint az idős állat ma is életerős, noha keveset mozog.

Az állatkertben felirat hirdeti Mujo Belgrádba érkezésének idejét és azt, hogy ő a legrégebbi lakója az intézménynek.

2010-ben készült kép Mujóról Fotó: wikipedia.org
Neked ajánljuk
Móric lett a két hete született orangután neve Közösségi összefogással épülhet meg az ősszel érkező vörös pandák kifutója Pécsett Korrekordot döntött a budapesti állatkert mhorr-gazellája Így tároljuk a zöldséget és gyümölcsöt, hogy ne vesszenek kárba Az Európai Bizottság bemutatta új éghajlatvédelmi tervét
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam