2020. október 20., Vendel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A növények kétötödét kihalás fenyegeti

A kutatók versenyt futnak az idővel, minél több fajt igyekeznek meghatározni, mielőtt végleg eltűnnének, mivel a növények óriási lehetőségeket rejtenek a gyógyításban, energiatermelésben és táplálékként.

A világon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti. Ennek egyik fő oka a fajok élőhelyének szűkülése – figyelmeztettek egy nemzetközi kutatásban részt vevő tudósok.

A világ növényeinek és gombáinak állapotát összegző jelentést (State of the World's Plants and Fungi) 42 ország több mint 200 tudósa készítette. A dokumentumot az ENSZ-közgyűlés elé terjesztették, hogy a világ vezetői fellépjenek a biodiverzitás veszteségei ellen –  ismertette a brit Királyi Botanikus Kert jelentését a BBC hírportálja.

A jelentés szerint eltűnőben van a növények és gombák felhasználásának lehetősége az olyan globális problémák megoldására, mint az élelmiszer-biztonság vagy a klímaváltozás.

„A kihalás korában élünk. Rendkívül aggasztó a kép, és sürgős beavatkozásra van szükség” – hangsúlyozta Alexandre Antonelli, a botanikus kert tudományos igazgatója.

„Vesztésre állunk az idővel vívott küzdelemben, mert a fajok gyorsabban tűnnek el, mint ahogy képesek lennénk azonosítani őket. Pedig sok közülük fontos szerepet játszhatna például a gyógyításban és mondjuk egy újonnan jelentkező vagy a jelenlegi pandémia elleni küzdelemben” – fűzte hozzá a tudós.

A jelentésből kiderül, hogy a jelenlegi növényfajoknak csak egy kis részét használják táplálékként és bioüzemanyagként.

Több mint 7000 ehető növényt lehetne a jövőben élelmezésre használni, miközben jelenleg csupán egy maroknyi faj szolgál a világ növekvő népességének élelmezésére.

Fotó: Shutterstock

Továbbá mintegy 2500 olyan növény él a Földön, amely millióknak szolgálhatna energiaforrásul, miközben mindössze hat növényből, a kukoricából, a cukornádból, a szójából, a pálmaolajból, a repcéből és a búzából állítják elő a bioüzemanyagok túlnyomó többségét.

A tudósok becslése szerint a fajok kihalásának veszélye nagyobb, mint korábban gondolták: a vaszkuláris növények 39,4 százalékát, mintegy 140 ezer fajt fenyeget kihalás a 2016-ban megállapított 21 százalékkal szemben.

A különbséget a kutatók szerint az okozta, hogy időközben sokkal pontosabbak lettek a természetvédelemmel kapcsolatos felmérések.

A szakemberek szerint a biodiverzitás megőrzéséhez szükség van a mesterséges intelligencia felhasználására és a természetvédelem finanszírozásának növelésére.
A jelentés megállapította, hogy a gyógyításra használt növények közül 723 került a kihalás szélére, sok azért, mert a világ egyes térségeiben túl sokat takarítanak be belőlük.

2019-ben 1942 új növényt és 1886 új gombafajt azonosítottak a világon, köztük olyanokat is, amelyek élelemként, innivalóként, gyógyszerként vagy rostként használhatók fel.

Neked ajánljuk
A húsevő növények negyedét kihalás fenyegeti A növényeknek is van biológiai órájuk Egyre tudatosabban fordulunk a tartósítószer-mentes és környezetkímélő élelmiszerek felé Száz új hulladékszállító jármű áll munkába Budapesten A parlagon hagyott földek is segíthetnék a klíma ügyét
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam