2021. szeptember 29., Mihály
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását sürgette a miniszteri biztos

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításának és végrehajtásának konzultáción és széles társadalmi együttműködésen kell alapulnia – hangsúlyozta a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a program legfontosabb elemei közé tartozik az ivartalanítási program folytatása, amelyre tavaly 100 millió forintot fordított a kormány. Ezen kívül

fontos fellépni a szaporítókkal szemben, akik a jogszabályokat és előírásokat be nem tartva, megfelelő tudás és a szükséges engedélyek nélkül szaporítják az állatokat.

Fotó: Shutterstock

A program fontos eleme, hogy a felelős állattartást már az iskolásokkal meg kell ismertetni – hangsúlyozta. Szintén fontos, hogy a gyepmesteri telepek működését a program részeként felül kell vizsgálni.

A kormány 2013-ban indított programot annak érdekében, hogy minden négy hónaposnál idősebb kutyát egyedi jelöléssel lássanak el az azonosíthatóság érdekében.

Neked ajánljuk
A kihalás szélén áll egy gyíkfajta Nagyobb veszélyben lehetnek a nagymacskák, mint gondoltuk Három év alatt harminc százalékkal csökkent a koalák száma Egységes töltőkkel csökkentené a kényelmetlenséget és a készülékek környezeti lábnyomát az unió Látványos installáció derített fényt a telepes medúzák megejtő és pótolhatatlan világára
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam