2020. december 2., Melinda, Vivien
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kézben nevelt fiókák szabadon engedésével mentenék meg a pápaszemespingvin-populációt Dél-Afrikában

A korábban magukra maradt, ezért emberek által felnevelt állatokat a Dél-afrikai Köztársaság Nyugat-Fokföld tartományának De Hoop természetvédelmi rezervátumában engedik szabadon, hogy ezzel segítsék a kihalás szélére került tengeri madarak új kolóniájának indulását.

Az Afrikában költő egyetlen pingvinfaj egykoron Dél-Afrika leggyakoribb tengeri madara volt. Populációja azonban az elmúlt évben mintegy 13 ezer párra csökkent, holott az 1920-as években még több mint egymillió pár élt itt. Akkoriban kezdték tojásaikat emberi fogyasztás céljából begyűjteni.

A kutatók 2019 januárja óta a madarak különleges hangját is utánzó pingvinbábukkal igyekeztek a Fokvárostól 230 kilométerre délkeletre elterülő De Hoop partvidékére csábítani őket, mérsékelt sikerrel.

Az új tervek szerint 2021-től kezdve néhány éven át minden évben mintegy 50 fiatal pingvint engednek el a De Hoop területén.

A kutatást vezető Christina Hagen szerint általában a kézben nevelt fiókákat már létező kolóniákba igyekeznek beilleszteni, így tettek például a Robben-szigeten és a turistalátványossággá vált Boulders Beachen.

Christina Hagen a pingvinek között Fotó: hakaimagazine.com/Roelf Daling

A De Hoop hallal teli vizei ideálisak az új kolónia számára. A 2000-es évek közepén éltek is itt pingvinek, idővel azonban elhagyták a tengeri madarak a területet, amikor leopárdok kezdtek vadászni rájuk.

Már csak Dél-Afrikában és Namíbiában vannak fészkelőhelyei a pápaszemes pingvinnek.

A populáció csökkenése elsősorban a halállomány – főleg a szardínia és a szardella – fogyására vezethető vissza, a klímaváltozás pedig tovább rontja a pingvinek helyzetét.

„Nehéz megmondani, hogy tényleg ki fognak-e halni, de ez egy valós lehetőség, és mi mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk” – mondta Hagen.

Neked ajánljuk
Sok ezer faj van veszélyben az egyre gyakoribb és pusztítóbb tüzek miatt Ritka kiviket engedtek szabadon Új-Zélandnál Apró baglyot mentettek ki a New York-i Rockefeller Center karácsonyfájának ágai közül Megtört a jég – A megújult tananyagokban kiemelt szerepet kapnak a digitális megoldások Indul a pályázat az egyszer használatos műanyagok helyettesítésére
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam