2021. február 28., Elemér
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A pandémiának is köszönhető, hogy csökkent az orvvadászat Dél-Afrikában

Harmadával csökkent a vadorzók által illegálisan elejtett orrszarvúk száma a Dél-afrikai Köztársaságban, részben a koronavírus-járvánnyal összefüggésben elrendelt utazási korlátozások miatt – közölte hétfőn a helyi kormány.

Barbara Creecy dél-afrikai környezetvédelmi miniszter közleménye szerint

tavaly 400-nál kevesebb rinocérosszal végeztek az orvvadászok, míg 2019-ben 594 példányt ejtettek el, és más állatok, köztük az agyarukért leölt elefántok illegális vadászata is látványosan csökkent.

A Dél-afrikai Köztársaság világhírű Kruger Nemzeti Parkjában csaknem 22 százalékkal esett vissza a vadállatok orvvadászata. Az elefántok esetében például míg 2019-ben 31, addig 2020-ban 16 példány esett áldozatául a vadorzóknak.

Fekete orrszarvú Dél-Afrikában, szafarizó turistákkal Fotó: Shutterstock

Creecy szerint noha a koronavírus-járvány megfékezésével összefüggő rendkívüli körülmények részben hozzájárultak az orrszarvúk illegális vadászatának csökkenéséhez, a pozitív változásban jelentős szerepet játszott az is, hogy a vadőrök és a biztonsági személyzet nem hagyta el az őrhelyeket, és a kormány is lépéseket tett az orvvadászat problémájának hatékony kezelésére.

Az International Fund for Animal Welfare (IFAW) nevű állatvédő szervezet „bátorítónak” nevezte a csökkenést, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az orrszarvúk illegális vadászata továbbra is jelentős probléma a Dél-afrikai Köztársaságban, különösen a Kruger Nemzeti Parkban.

Az orrszarvútülök és az elefántcsont nemzetközi kereskedelme tiltott, ám az illegális kereskedelem továbbra is virágzik, elsősorban az ázsiai kereslet miatt.
Kínában és Vietnamban akár 30 ezer dollárt (8,8 millió forint) is fizetnek egy kilogrammnyi orrszarvútülökért. Egy tülök körülbelül 3-7 kilogrammot nyom.

A szomszédos Namíbiában is visszaszorulóban van az orrvadászat, erről itt írtunk korábban.

Neked ajánljuk
Bébibumm egy mexikói vadrezervátumban a pandémia alatt (videóval) Szerecsenmosdatás, vagy valóban kevésbé veszélyesek a farkasok? Amerika vad évszakai – Tél (természetfilm) A zöld szemléletű családi költségvetéssel is megismerkedhetnek a diákok az idei PÉNZ7-en Elhagyott ipartelepeken építene napelemparkokat a MEKH
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam