Még mindig nem fogjuk fel a vizesélőhelyek valódi értékét
Valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy az édesvíz az élet elengedhetetlen feltétele, víz nélkül nincs élet. Mégis, hányan törődünk az édesvizünket szolgáltató természetes ökoszisztémák egészségének fenntartásával? – tette fel a kérdést a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek megóvását célzó ramsari egyezmény létrejöttének 50. évfordulóján, a vizesélőhelyek világnapján az egyezmény főtitkára, Martha Rojas Urrego.
A Föld lakossága naponta 10 milliárd tonna vizet fogyaszt, ami meghaladja a Föld által újratermelhető mennyiséget. Ráadásul 2050-re a népesség növekedése miatt a mostani mennyiség több mint másfélszeresére nő a fogyasztásunk – ismertette a főtitkár.
Egy súlyos következményekkel fenyegető vízválságot élünk át, a megoldás kulcsát pedig a vizesélőhelyek jelentik – húzta alá.
A Föld vízkészletének mindössze egy százaléka édesvíz, amelynek jelentős részét az úgynevezett vizesélőhelyek – folyók, patakok, tavak, torkolatok – tárolják.
Több vízre lenne szükségünk, mi pedig tönkretesszük a víz forrását. A vizesélőhelyek – folyók, tavak, mocsarak és lápok – 90 százaléka eltűnt. Gyorsabban veszítjük el a vizesélőhelyeket, mint a Föld erdőségeit – figyelmeztetett videóüzenetében Martha Rojas Urrego.
Fenntarthatatlan vízhasználatunk hatalmas nyomás alá helyezi ezeket az ökoszisztémákat, amelyek a földi élővilág negyven százalékának adnak otthont. Az édesvíz összegyűjtésével, tárolásával, megszűrésével ezek az élőhelyek rendkívül fontos szerepet játszanak az emberi társadalmak és a földi rendszerek működésének fenntartásában.
A vizesélőhelyek világnapján világszerte megrendezett több mint 200 esemény arra hívja fel a figyelmet, hogy minden szinten, az ipartól a háztartásokig, új alapokra kell helyeznünk a vízhasználati szokásainkat. A vizesélőhelyekre pedig a jelentőségüknek megfelelő védelmet és figyelmet kell fordítanunk: biztosítva a helyreállításukhoz, illetve állapotuk megőrzéséhez szükséges forrásokat.
A nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyekről, különösen mint a vízimadarak élőhelyeiről szóló ramsari egyezmény egyike a legrégebbi államközi természetvédelmi megállapodásoknak. Az 1971-ben létrejött egyezményhez az évtizedek alatt több mint 170 ország és számos szervezet csatlakozott, így a vizes területek, valamint a vízi ökoszisztémák megőrzése érdekében globális szinten, hatékonyan képes fellépni.
