2021. április 14., Tibor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nincs pénzük az etetésre, támogatást kaphatnak a magánalapítású állatkertek

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a hazai állatkertek november 11. óta ismét zárva vannak. A látogatók elmaradása miatt kieső bevételek minden állatkertnek hiányoznak, azonban a kisebb, magánalapítású, üzleti vállalkozásként működők még nehezebb helyzetbe kerültek.

Az Agrárminisztérium szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott egy – visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló, több millió forint értékű – keretet a szövetség tagjainak felajánlásaiból, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanolyan összegű, vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

A MÁSZ emiatt február 22-én rendkívüli online taggyűlést hívott össze, és elvi döntést hozott a lehetséges segítség alapjairól.

A szigethalmi Vadaskert és Állatsimogató  Fotó: szigethalmivadaspark.hu

Az összefogással létrehozott támogatási keret szétosztására a Magyarországon működő magánalapítású állatkerteket tömörítő szövetség tesz majd javaslatot. A MÁSZ által megfogalmazott cél, hogy

nem kizárólag a Magánállatkertek Szövetségének tagjai, hanem mindazok a – törvényes engedélyek birtokában működő – magánalapítású állatkertek, vadasparkok pályázhassanak az anyagi segítségre, amelyeknek már az állatok életben tartásához szükséges alapvető takarmányok beszerzése is gondot jelent.

Állatsimogató a gyerekeknek. Heves megyében, Gyöngyös határában, az egykori lovastanya helyén egy magánvállalkozás szabadidőparkot és kisállatkertet létesített 4400 négyzetméternyi területen (a kép 2008-ban készült). Az egyre bővülő, több mint félszáz állatfajnak otthont adó létesítmény üzemeltetője egy, a cirkusz világában is jól ismert család leszármazottja, Donnert Márk
Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

A kezdeményezést Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa is támogatja, aki azt hangsúlyozta, hogy az állatvédelemben csak összefogással érhetünk el eredményeket. A létrejövő pénzügyi keret szimbóluma a szolidaritásnak és az együttműködésnek.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szerint az állatokról való szerető gondoskodás, a velük való harmonikus együttműködés velünk született kötelességünk.

Neked ajánljuk
Ha nem teszünk valamit, botanikus kertekbe szorulnak őshonos növényeink Indul a rókavakcinázás Sztárok kampányolnak az illegális hulladékégetés ellen Az elit életmódváltása feltétlenül szükséges a klímacélok teljesítéséhez Az Északi-tenger mélyén heverő világháborús hulladékok hatásait kutatják Németországban
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam