2021. szeptember 25., Eufrozina, Kende
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nehezen nőnek az új fák az amazonasi erdőirtások után

A legkisebb arányban nőnek az új erdők az Amazonas azon térségeiben, ahol korábban a legnagyobb mértékű volt az erdőirtás brit kutatók szerint. Egyes ilyen területeken húsz évvel az erdők elpusztítása után sem látszanak az erdők helyreállításának a jelei.

Egy új tanulmány szerint az új erdők az amazóniai erdőirtással összefüggő szén-dioxid-kibocsátásnak csak kevesebb mint tíz százalékát ellensúlyozzák. Az új erdőket tekintve  nagyok a különbségek az Amazonas térségének kilenc állama között a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozásában.

Brazília – ahol az Amazonas esőerdőinek több mint fele terül el – felelős az erdőirtás és a vele kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás többségéért. Egyetlen szövetségi államában – Pará államban – nagyobb mértékű volt az erdőirtás, mint a nyolc másik Amazonas-térségbeli országban.

Brazíliában az új erdők a korábban kiirtott erdők területeinek csupán 25 százalékán nőnek, és az erdőirtás miatti szén-dioxid-kibocsátásnak csak a 9 százalékát ellensúlyozzák.

Fotó: pexels.com/David Riaño

Ezzel szemben Ecuadorban a kiirtott térségek mintegy 60 százalékán növekednek új erdők. Guayanában, ahol az új erdők már idősebbek és több szén-dioxidot tudnak megkötni, az erdőirtás miatti szén-dioxid-kibocsátás majdnem egynegyedét képesek elnyelni.

Az erdők újratelepítése az Amazonas térségében fontos „természetalapú” megoldás a klímaváltozás feltartóztatására környezetkutatók szerint.

Az újonnan telepített erdők a korábban kiirtottak helyén, ahol felhagytak a mezőgazdaság műveléssel is, képesek gyorsan nagy mennyiségű üvegházhatású gázt felfogni a légkörből. Ez kulcsfontosságú a globális klímaváltozás feltartóztatását célzó politikák sikeressége érdekében, amelyek célja az üvegházhatású gázok csökkentése a légkörben, a zéró szénkibocsátás elérése.

A műholdas adatok létfontosságúak az erdőirtás megfigyelésében olyan nagy térségekben, mint Amazónia, és ezek jelentik az alapot az üvegházhatású gázok csökkenésére tett nemzetközi ígéretek teljesülésének megfigyeléséhez. Ez az új tanulmány az első, amely összehasonlítja az erdőveszteséget és az új erdők növekedését az Amazonas térségében elterülő országokban.

A tanulmány eredményei három kulcsfontosságú kihívást világítottak meg a térség esetében: ösztönözni kell a széles körű erdő-helyreállítást, meg kell védeni az új erdőket oly módon, hogy ne kerüljenek hátrányba a mezőgazdasági terület céljából megtisztított területek kis földtulajdonosai, és meg kell akadályozni a további erdőirtást a térségben.

Neked ajánljuk
Enyhén csökken az erdőirtás az Amazonas brazíliai részén Enyhén csökken az erdőirtás az Amazonas brazíliai részén Gyertyás léggömbözés és autóból kihajított cigarettacsikk – Szárazság idején még jobban kell vigyázni Mekkora rizikóval járnak a mindennapi használati tárgyaink? Élet a Nagy-korallzátonyon – Tavasz (természetfilm)
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam