2021. október 26., Dömötör
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Angliai erdősítés: megéri a természetbe fektetni

Derby és Birmingham között egy közel 520 négyzet-kilométeres területen, korábbi szén- és agyagbányák helyére telepítettek erdőt 30 évvel ezelőtt, amely ma turisztikai célpontként jelentős hasznot termel – írja a qubit.hu.

 Hicks Lodge az 1980-as években, és a biciklisközpont ma Fotó: National Forest Company

Az angliai vidékügyi hatóság 1987-ben mutatta be az új nemzeti erdő koncepcióját: a National Forest első fáit 1991 nyarán ültették el, amelyeket azóta több mint 9 millió újabb követett. A bányák és a meddőhányók helyén ma parkok, sétányok, madárrezervátum, lovaspálya, erdei iskola és természetvédelmi területek találhatók, az egykori bányaudvarokat ellepte az élővilág, a vasútvonalak helyére pedig kerékpárutakat építettek. A Timber nevű zenei és összművészeti fesztivál évről évre egyre több látogatót csalogat az erdő közepébe. 

Környezetbarát növekedés aprópénzből

„Azt már most látjuk, hogy a levegőminőség javult, a folyók tisztábbak, a vízmegtartás hatékonyabb, és a talaj is termékenyebb” – mondta John Everitt, a nonprofit National Forest Company igazgatója.

A National Forest az első 25 évében mindössze 60 millió font állami támogatást kapott, javarészt uniós keretből (ennyiből kétmérföldnyi háromsávos autópályát vagy egymérföldnyi nagy sebességű vasutat lehet megépíteni), viszont már nagyjából egymilliárd font értékű befektetést vonzott, több ezer munkahelyet hozott létre, és számos turisztikai, szabadidős és erdészeti vállalkozásnak adott teret.

Beacon Hill Country Park a National Forest területén Fotó: National Forest Company

„Nagyon kevés olyan projekt van, amit egy kormány eltervezett, majd a következő kormányok folytatták. Nehéz is lenne ellene érvelni... Évente 2,5 millió fontba kerül, és az egészségügytől a gazdaságig rengeteg haszna van. Azt bizonyítja, hogy környezeti megoldásokkal, faültetéssel nemcsak újra lehet éleszteni egy helyet, de a gazdasági növekedés is elérhető” – nyilatkozta Everitt.

A sikeren felbuzdulva a brit kormány 2018 januárjában elhatározta egy újabb erdő, a Northern Forest létesítését, és Wales is bejelentett egy hasonló projektet, de ők a diákokat is bevonnák a faültetésbe, mivel jobb, ha már most megértik, hogy az ő jövőjükről van szó.

Neked ajánljuk
Erdősítés robotdinoszauruszokkal? (videóval) Erdősítés robotdinoszauruszokkal? (videóval) A pandémia a fenntartható befektetések váratlan gyarapodását hozta Kék Bolygó Podcast: 9 G-vel repülünk Tarjánban is ültettek fákat a településfásítási programon belül
Tovább a forrásra: qubit
Vissza
Hírfolyam