2021. október 19., Nándor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Két év után tudtak segíteni a nyakán gumiabronccsal élő szarvason (videóval)

Több mint két éve kóborolt egy hím szarvas a nyakán egy gumiabronccsal Coloradóban, míg sokadik próbálkozásra végre meg nem szabadították tőle. 

A négy és fél éves, 270 kilogrammos hímet Denvertől délkeletre, Pine Junction közelében látták meg szombat este, és elkábították. A múlt héten már negyedszer próbálták elkapni a szarvast, hogy segítsenek rajta.

A szakembereknek le kellett vágniuk a szarvas agancsát, hogy le tudják emelni a nyakáról a gumiabroncsot, mivel a fémből készült részek miatt nem tudták kettévágni.

„Jobban szerettük volna, ha le tudtuk volna vágni a gumiabroncsot, és meghagyhattuk volna a szarvas agancsát. A helyzet azonban sürgető volt, egyszerűen muszáj volt valahogy leszednünk a tárgyat” – mondta Scott Murdoch vadőr.

Murdoch és vadőrtársa becslése szerint a szarvast mintegy 16 kilogramm súlytól szabadították meg a gumiabroncs, a benne összegyűlt szemét és az agancs eltávolításával.

A vadőrök először 2019 júliusában vették észre az állatot, amikor kanadai vadjuhok és havasi kecskék populációszámlálását végezték a Sziklás-hegység Mount Evans Wilderness nevű területén. Azóta barangol a szarvas Park és Jefferson megye területén.

Azt is elmondták, hogy a szarvasokon kívül őzeket és medvéket is láttak eldobott holmiba – hintaalkatrészekbe, függőágyakba, ruhaszárító kötelekbe, ünnepi díszkivilágítás égősoraiba, szennyeskosarakba, focikapu- vagy kosárlabdahálókba – gabalyodva.

Neked ajánljuk
Minden ötödik európai madárfaj a kihalás szélén Három év alatt harminc százalékkal csökkent a koalák száma A virtuális valuta rengeteg kézzelfogható hulladékot termel Hol a helyük a kiürült patronoknak? A tengerfenék makraméba öltött szépsége
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam