2021. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Népszerű a gazdijogsi program, már sokan jelentkeztek rá

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsiképzésre. A jelenléti oktatási turnusok szinte azonnal beteltek, a program honlapját pedig naponta legalább ezren keresik fel.

A kutyatartás ősi múltra tekint vissza, de nemcsak önzetlenséget és szeretetet feltételez, hanem sok évre szóló elkötelezettséget is jelent. Az állatoknak szükségük van védelemre, és ennek része a felelős állattartói magatartás is

– indokolta a program létrehozását Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos a program hétfői sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a gazdijogsi népszerűsége azt igazolja, hogy Magyarországon sokakat érdekel a felelős állattartás, amelyre már gyerekkorban el lehet kezdeni a felkészülést. Ovádi Péter úgy véli, a program képzései hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az állatvédelem területén Magyarország 5 éven belül Európa élmezőnyébe kerüljön.

Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) rektora szerint a belföldi állatvédelem sokat lépett előre az idén, hiszen az év elején megalakult az intézmény Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja (ÁTE Állatvédelmi Központ), októberben pedig az egyetem mellett 14 szervezet aláírásával létrejött az Állatvédelmi kódex. Sótonyi Péter a gazdijogsi programot is fontos fejleménynek tekinti, mivel

Magyarországon csaknem 3 millió kutya él, és sokan szeretnének tudatos kutyatartókká válni.

Forrás: gazdijogsi.hu

A rektor kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy a képzéseket idővel más állatokra is kiterjeszthetik, ám egyelőre a kutyatartók érdeklődésére számítanak, a jelenléti oktatásokat pedig jövőre is folytatják.

A gazdijogsi program tananyagát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állította össze. A jelenléti oktatás az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának segítségével jött létre, de az anatómiai-élettani ismereteket, a kutya viselkedését és a jogszabályokat is felölelő tananyagot online képzésben is el lehet sajátítani.

Neked ajánljuk
Az őshonos állati génmegőrzés új pályázati felhívása Egy új együttműködésnek köszönhetően a gyermekvédelemben élők is elsajátíthatják a tudatos állattartás alapjait Patanyomok – Tiszántúli síkságok (dokumentumfilm) Árvizek és földcsuszamlások a Hawaii-szigeteken A szokásosnál nagyobb aszteroida repül el a Föld mellett
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam