2021. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Többé nem szerepelhetnek vadállatok a francia cirkuszokban

A francia törvényhozók múlt héten megszavazták, hogy az élő cirkuszi műsorokban nem léphetnek többé porondra vadállatok, köztük tigrisek, oroszlánok vagy medvék. Várhatóan a delfinbemutatók betiltása lesz a következő lépés. Európában már több mint 20 országban tiltották meg vagy korlátozták szigorúan az állatok szerepeltetését a szórakoztatóiparban.

A széles körű francia állatjogi törvény értelmében két éven belül tilos lesz a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetése, hét éven belül pedig a tartásuk is. Ha Emmanuel Macron elnök aláírja a most megszavazott törvényt, az

a következő öt évben az élő delfinbemutatóknak is véget vet, és egyúttal felszámolja a nerctenyésztést is.

Macron pártja „az állatjogi harc történelmi lépésének”e-n nevezte a jogszabályt, a cirkusztulajdonosok ellenben tiltakoztak ellene, és jelezték, hogy fellebbezni fognak, egyes környezetvédők szerint viszont még ez a szabályozás sem megy elég messzire.
Brigitte Bardot színésznő, állatjogi aktivista alapítványa szerint a törvénnyel „jelentős előrelépés történt az állatvédelemben Franciaországban”.

Fotó: flickr.com

A cirkuszokat célzó intézkedések mellett az új törvény öt év börtönre és 75 ezer eurós (27 millió forintos) pénzbüntetésre emeli az állatokkal való rossz bánásmódért kiszabható maximális büntetést, és szigorítja a háziállatok eladását is.

A törvény megtiltja a vadállatok tévéműsorokban, éjszakai szórakozóhelyeken és magánrendezvényeken való szerepeltetését is.

A közvélemény-kutatások szerint a franciák túlnyomó többsége támogatja a törvényt, országszerte több tucatnyi városban már megtiltották a vadállatokkal dolgozó vándorcirkuszok fellépését.

Európában már több mint 20 országban tiltották meg vagy korlátozták szigorúan az állatok szerepeltetését a szórakoztatóiparban.

Neked ajánljuk
Jóval több afrikai elefánt él Gabonban, mint gondolták 25 madárfaj vadászhatóságát függesztették fel Romániában (képgalériával) 5 EU-tagállam lép fel közösen a nukleáris energia ellen Árvizek és földcsuszamlások a Hawaii-szigeteken A szokásosnál nagyobb aszteroida repül el a Föld mellett
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam