2018. május 26., Evelin, Fülöp
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Háborúkhoz vezethet a víz- és az élelmiszerhiány

Ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a béke is veszélybe kerül, mondta Áder János a Tudomány Világfórumának megnyitóján Jordániában. Az államfő arra is figyelmeztetett, hogy az energiaellátást is mindenhol biztosítani kell, mert ennek a hiánya is súlyos konfliktusokhoz vezethet.

 Áder János köztársasági elnök a Tudomány Világfórumának (WSF) megnyitóján mondott beszédett (Jordánia, 2017. 11. 07.)Fotó: MTI

Jordánia a világ egyik legszárazabb országa, területének nagy része sivatag. Az egy főre jutó vízmennyiség már most is jóval a kritikus szint alatt van, 2050-re pedig szakemberek szerint további harminc százalékkal csökken. A klímaváltozás és az aszályok miatt egyre kevesebb a művelhető földterület is, eközben viszont az ország népessége rohamosan nő, így a közel-keleti állam élelmiszer-ellátása is egyre nagyobb kihívások elég néz. Az élelmiszer-, a víz- és az energiabiztonság volt az immáron nyolcadjára, ezúttal Jordániába, a Holt-tengerhez összehívott Tudomány Világfórumának fő témája is. A nemzetközi tudományos fórumon a magyar köztársasági elnök is részt vett. Áder János arról beszélt, Jordánia történelme rengeteg tanulságot halmozott fel a békéről, a konfliktusokról, a tudományos felfedezésről és az azt nehezítő körülményekről. Hangsúlyozta, példák sora bizonyítja, hogy ha nincs elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül. 

 A 21. századi társadalmak békéje alapvetően függ az energiaellátástól is. Mindazt az infrastruktúrát, amit az elmúlt évtizedekben létrehoztunk, nem tudjuk energia nélkül működtetni, az energiaellátás megszűnése pedig társadalmi összeomláshoz és háborúkhoz vezethet – mondta Áder János.

Áder János hangsúlyozta azt is, ma kétmilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, ezért az a cél, hogy az emberiség kitörjön abból az ördögi körből, amit a növekvő népesség, valamint az egy főre eső vízmennyiség és a termőföld csökkenése jelent. Hozzátette, javítani kell az energiafelhasználás hatékonyságán, és megoldást kell találni arra is, hogy hogyan lehet a megújuló energiaforrásokat környezetbarát módon tárolni. Áder János később tárgyalt Hazim El-Naser jordán víz- és öntözésügyi miniszterrel is, mégpedig az olyan vízgazdálkodással kapcsolatos technológiai fejlesztésekről, amelyek Magyarországon évek óta hatékonyan működnek, és amelyekre Jordániának is szüksége lenne.

Tovább a forrásra: Duna Tv
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
13 európai város légszennyezettségét pontozta a Greenpeace A vízválságról és a klímaváltozásról tartott rendhagyó órát Áder János Az okos palack Áder János: a víz élet és halál kérdése Beyoncé több mint 300 ezer ember vízellátását segíti Burundiban