2018. április 19., Emma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Fókuszban a vízminőség

Több mint 605 millió forintos uniós támogatásból fejleszt a felszíni vizeknél használható medermonitor-rendszert egy veszprémi kutatócsoport – tájékoztatta a fejlesztést végző Homér-projekt vezető kutatója az MTI-t. A projektnek köszönhetően olyan rejtett vízszennyeződéseket is ki tudnak majd mutatni, amelyeket korábban nem.

A berendezés megvalósításában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását végző VRIC Nonprofit Kft. is – közölte Cserfalvi Tamás.

A projektnek köszönhetően a rejtett vízszennyeződéseket is ki tudják majd mutatni Fotó: Pixabay

A tervek szerint a 2020-ban megvalósuló fejlesztés révén a korábban nem vizsgálható, de mégis súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók, vizsgálhatók lesznek – mondta a kutató.

A fejlesztés alatt álló medermonitor a mederfenékre telepített és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll – közölte.

Az elképzelések szerint a berendezés keresett lehet a nemzetközi piacon is. Erre jó esélyt kínál a Duna vízminőségét 6 évente felmérő uniós projekt, amely legközelebb 2019-ben zajlik majd, és abban szerepet kaphat a fejlesztés alatt álló, akkor már tesztelhető eszköz is – fejtette ki.

Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
Dvořák: A vízimanó „Éghajlatbarát” megoldások a mezőgazdaságban „Lesz ez még így se” – gondolták, majd megalkották a jövő víztározóját „Találd meg, írd le és őrizd meg!” – pályázat a vizes élőhelyek világnapja alkalmából 12 millió hollandot veszélyeztet a tengerszint-emelkedés