2018. július 20., Illés
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Bolygónk titkos kincsestára? Víz lehet a földkéreg mélyén

A Nevadai Egyetem munkatársai a Föld köpenyének szénkörforgását akarták tanulmányozni, amikor különleges gyémántokra bukkantak. A kutatók röntgensugárral mérték fel a drágakövek zárványait, s hatalmas meglepetésükre a jég egy, a felszínen nem látható változatát, a VII-es típust azonosították. A szakemberek szerint a gyémántban talált vízzárványok azt jelzik, hogy az érintett mélységben szabadon áramolhat a folyadék.

A szakértők Kína, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Sierra Leone, illetve további afrikai országok területén található vulkánoknál gyűjtöttek be gyémántokat. A felfedezés azért jelentős, mert a jég VII magas nyomáson, 610-800 kilométerrel a felszín alatt keletkezhet. 

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a köpeny többnyire magas nyomású, forró kőzetanyagból épül fel. Korábbi tanulmányok már igazolták, hogy a felső rétegben előfordul víz, ezért akár mélyebben is fellelhető lehet.

Víz lehet a földkéreg mélyén Fotó: Unsplash

A kutatók szerint a közelmúltban tanulmányozott gyémántokba az átmeneti rétegben épült be a víz, amely aztán felfelé haladva kikristályosodott. A gyémántok belsejében a nyomás megmaradt, a hőmérséklet azonban jelentősen lecsökkent.

A csapat úgy véli, hogy az átmeneti rétegben jelen lévő víz a lemezek mozgására is hatással lehet.

Neked ajánljuk
Bolygónk vizeinek mozgását kutatják a NASA műholdjai Minden csepp számít: az ENSZ asztalán a Vízügyi Elnöki Testület jelentése Földünk titkos története Ha divatba jön a fenntarthatóság... Egyre növekszik az oxigénhiányos térség az Arab-tengeren
Tovább a forrásra: ng.hu
Vissza
Hírfolyam