2018. október 18., Lukács
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Fokváros: az utolsó cseppek reménye

A fokvárosi vízóra folyamatosan jelzi, mikor várható a nulladik nap eljövetele. A jelentős korlátozásoknak köszönhetően valamelyest javult a helyzet; az apokaliptikus dátumot – jelen állás szerint – sikerült 2019-re kitolni.

A négymillió lakosú Fokvárosért  az egész világ aggódik – mi is rendszerint beszámolunk a történésekről: bepillantottunk egy turista útinaplójába, megosztottuk egy helybéli ötletét, aki szerint a jéghegyek oldhatnák meg a krízist, a vendéglátóipar leleményességét példázó aszálykonyhát is bemutattuk, és azokról a világvárosokról is írtunk, melyeket hasonló katasztrófa fenyeget. 

Egyelőre úgy tűnik, hogy Fokváros megmenekült: a vízóra szerint 2019-ben jön el a nulladik nap, azaz a dátum, amikor végleg el kell zárni a csapokat. 

A számláló a természetes párolgást és az emberi – városi, mezőgazdasági – vízhasználatot is figyelembe veszi, és a mostani enyhülés is mindkét tényező együttes hatásának köszönhető. Egyrészt az utóbbi időben az időjárás is megkönyörült a fokvárosiakon, és sok eső esett, másrészt a fejenkénti napi 50 literes vízkorlátozás is segített a vízfogyasztás visszafogásában.

A válság legfőbb oka, hogy a város víztározó kapacitása nem tartotta a lépést a népességnövekedéssel: 1995 és 2018 között a lakosságszám 2,4 millióról 4,3 millióra nőtt, ami 79 százalékos gyarapodás, miközben csak egyetlen új víztározó nyílt (2009-ben), mindössze 15 százalékkal növelve a vízkapacitást.

Neked ajánljuk
Vízválság és klímaháború jelen időben: 17 millió ember sorsa a tét Jeges ötlet: a vízválsággal küzdő Fokvárosba jéghegyeket vontatnának Emberi felelőtlenség miatt van vízválság Afrikában? OMSZ: egyre kritikusabb a csapadékhiány Jön a magyar kivi és füge
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam