2018. augusztus 22., Menyhért, Mirjam
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Mi kerül a pohárba? Kulisszatitkok a budapesti csapvízről

Kevés olyan hely van a világban, mint Budapest, ahol bátran fogyaszthatjuk a csapvizet. Mégis időről időre hallhatjuk, hogy ne igyunk belőle, mert ólmot tartalmazhat, és tele lehet gyógyszerszármazékokkal. Vajon jogos a félelem? Az M1 Kosár című magazinja utánajárt, hogy honnan és hogyan kerül a poharunkba a víz.

„Sokan azt hiszik, hogy közvetlenül Duna-vizet termelünk ki, és ezt kezeljük, majd ez kerül be a hálózatba. Ám ez tévhit. Van egy kavicsterasz, amely a Duna hordalékából halmozódott föl, és ebbe vannak a kutak lefúrva” – közölte Tamás Lehel víztermelési mérnök.

Már 150 éve így történik a vízellátás Budapesten

„A Szentendrei-szigeten, ahonnan a betáplált vizünk 70 százaléka származik, semmilyen tisztítási technológiát nem kell alkalmaznunk, hanem a természet elvégzi helyettünk a tisztítási folyamatokat” – mondta László István, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemirányítási csoportvezetője.

Biztonsággal lehet fogyasztani a budapesti csapvízből Fotó: Pixabay

„Kollégáim úgy tízezer mintát vesznek egy évben. A tavalyi évben a paraméter szerinti megfelelőségünk 99,9 százalékos volt” – közölte László István.

A csapvíz ólomszennyezettsége ismert tény, de az érintettek többsége nem tud erről. A súlyosan egészségkárosító nehézfém eltávolítása a vízből a legfontosabb vízminőség-javító feladat. De ez nem érinti az egész hálózatot, csak bizonyos helyeken fordul elő.

„Elosztóhálózaton nincs ólomvezetékünk. Viszont bekötővezetékeink, amelyek az utcán húzódó gerincvezetékből a vizet a fogyasztóhoz szállítják, azok sajnos igen, mert elég közkedvelt anyag volt régen. Erre vannak tervek, hogy hogy lehet ezeket a bekötéseket minél hamarabb megszüntetni” – tette hozz László István.

Tényleg vannak gyógyszermaradványok a csapvízben? 

„Elég sok mérést végeztünk ez ügyben az egyetemmel, és azt tapasztaltuk, hogy már a kutakban sem tudjuk az esetek 99 százalékában kimutatni a gyógyszermaradványokat. Hogy érzékeljük, milyen mennyiségekről beszélünk, ahhoz, hogy ivóvízzel egykapszulányi mennyiséget be tudjunk vinni a szervezetbe, 5000 évre van szükségünk” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Mintegy 5400 kilométeres ivóvízhálózat szövi át a fővárost Fotó: Pixabay

A szakemberek kijelentették: a budapesti víz biztonságos.

  • A teljes cikket a forrásra kattintva lehet elolvasni. 
Neked ajánljuk
Ivókutakkal a műanyaghegyek ellen Áder János az Alkotmánybírósághoz küldte a vízgazdálkodási törvény módosítását Megérkezett az első klóradag Magyarországról Kárpátaljára Az adóparadicsomokból származó vagyon pokoli természetkárosításra képes A denevérek világával ismerkedhetnek a látogatók az Abaligeti-barlangnál
Tovább a forrásra: hirado.hu
Vissza
Hírfolyam