2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Katasztrófa keleten: komoly összetűzések alakultak ki a vízhiány miatt

Súlyos vízhiány kínozza Pakisztánt és Indiát. A helyzet annyira kritikus, hogy több alkalommal is halálos összetűzések történtek. A vízkrízis csak akkor javulhat, ha a küszöbön álló monszun évszak különösen sok esővel érkezik, vagy ha egy korai gleccserolvadás következtében megtelnek a víztározók.

Pakisztán délen fekvő Szindh és keleti Pandzsáb tartományát 51 százalékos vízhiány sújtja majd az elkövetkező napokban, ugyanis az elérhető 271 millió köbméternyi víz jóval kevesebb az ország szükségleténél.

Ha  a monszun nem hoz elegendő esőt, akkor a helyzet még rosszabbra is fordulhat, ami a következő téli és nyári terményt veszélyezteti.

A pakisztáni vízforrások kutatásával foglalkozó tanács korábban figyelmeztetést adott ki, mely szerint az ország 2025-re teljesen kiszáradhat.

Mindeközben a szomszédos India történetének legsúlyosabb hosszú távú vízválságát éli, mely több millió ember életét és megélhetését veszélyezteti. A vízhiány néhány területen összetűzésekhez vezetett, melyek során hárman meghaltak.

Indiában is kritikussá vált a helyzet Fotó: MTI/EPA/Dzsagadis NV

A válság kezeléséhez paradigmaváltásra van szükség, különben a helyzet olyan súlyossá válhat, hogy az ország GDP-je egy évtized alatt hat százalékponttal eshet vissza.

Az előrejelzések szerint 2025-re India vízfogyasztása eléri a 843 milliárd köbmétert, miközben a jelenleg rendelkezésre álló mennyiség 695 milliárd köbméter. A talajvizet ráadásul jelenleg is nem fenntartható mértékben nyerik ki, olyannyira, hogy Újdelhi és az ország harmadik legnagyobb városa, Bengaluru, korábbi nevén Bangalor 2020-ra ki fog fogyni belőle.

A víz a gazdaság szinte valamennyi ágazata, de különösen a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen, ami az 1,3 milliárdos indiai népesség kétharmadának megélhetését biztosítja.

A kormányzat tartályokban küld vizet az emberek megsegítésére, ám ezek körül gyakran dulakodás alakul ki, miközben az emberek a vízért tolongnak.

Neked ajánljuk
Katasztrófahelyzet: több helyen is harcolnak az ivóvízért A gyerekeket veszélyezteti leginkább a vízhiány Indiában hamarosan minden napelemmel fog működni A klímaváltozás lehetséges következményei „Legyél TE is Eleven!” – Fenntarthatósági Nap az Akvárium Klubban
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam