2018. október 18., Lukács
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Musk ismét Twitteren üzent: most a michigani Flint vízügyeit oldaná meg

A Tesla-vezér Twitter-üzenetben jelentette be, hogy szűrőberendezéseket vásárol azoknak a flinti lakosoknak, akiknél továbbra is szennyezett ivóvíz folyik a csapból. A városban 2014 óta a Flint folyóból nyerik az ivóvizet, a lakosok pedig nem sokkal a váltás után kezdtek el panaszkodni a víz kellemetlen színére és ízére. 

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) 2015-ben végzett méréseiből kiderült, hogy ólom került az ivóvízbe; volt olyan háztartás, amelyben a határérték háromszorosát mérték.

Az ólommérgezés akár halált is okozhat, a tünetei közé tartozik például az ízületi fájdalom, a fejfájás és a magas vérnyomás is, a hat évnél fiatalabb gyerekek esetében pedig mentális és fizikai fejlődési rendellenességeket is okozhat.

A flinti polgárok több tucatnyi pert indítottak Michigan állam és a város ellen. A Virginia Tech 2015-ös kutatása szerint a helyi háztartások 40 százalékában haladta meg az ólom szintje az egészségügyi határértéket, és azt javasolták a fogyasztóknak, hogy inkább ne igyanak csapvizet. 

A városvezetés nem sokkal később úgy döntött, hogy inkább visszatérnek a Huron-tó vizéhez, a váltás idején pedig palackozott vizet osztanak a lakosságnak – ez 2016 januárjától egészen 2018 áprilisáig tartott. A csövek cseréi még mindig zajlanak: Michigan állam 18 000 háztartás javítási költségeit vállalja át, a tervek szerint 2020-ig tartanak a felújítások. Rick Snyder kormányzó 2018 áprilisában jelentette be, hogy a flinti csapvíz ismét iható, a helyiek azonban még mindig nem bíznak a vízben. 

Mint újabban minden nagyobb katasztrófa idején, most is világossá vált, hogy itt csak egy ember segíthet: Elon Musk.

Musk megígérte, hogy finanszírozza a vízvezetékek cseréjét a flinti otthonoknál Fotó: Elon Musk/Twitter

A Tesla-vezér bejelentette, hogy segít a bajbajutottaknak, a közeljövőben a városba látogat, és kifizeti a szűrőberendezések telepítését azokban a háztartásokban, ahol erre még szükség lehet. 

A legtöbb háztartásban egyébként már tényleg fogyasztható az ivóvíz, az előzmények ismeretében viszont nem csoda, ha sokan kételkednek az állami tesztek eredményeiben. Musk úgy gondolja, hogy egy brainstorming-hétvégén a megrendült bizalom helyreállítására is megoldást találhatnak, a helyi aktivisták és a bajba jutott fogyasztók jelentkezését pedig a flint@x.com e-mail-címen várja. Candice Mushatt, a flinti polgármesteri hivatal sajtófőnöke szerint Musk nem vette fel a kapcsolatot a városvezetéssel, a régi csövek cseréje pedig folyamatban van, a program viszont nem fedezi a szaniterek cseréjét, így a multimilliárdos ebben sokat segíthetne az érintetteknek.

Neked ajánljuk
Vízválság és klímaháború jelen időben: 17 millió ember sorsa a tét Iható víz a Holt-tengerből? Ezzel a módszerrel sikerülhet Óriási beruházásra készül a Tesla Az EB és Bill Gates tiszta energiákkal foglalkozó befektetési alapot hozott létre Aszály: nemcsak az Ínség-szikla, hanem egy második világháborúban elsüllyedt hajó is felszínre került
Tovább a forrásra: quibit.hu
Vissza
Hírfolyam